A 9. frissítéssel megint belenyúltak a játékmenetbe, és a bírók is a jó irányba változnak

Január 26-án élesítették PC-n az alábbi frissítést, és valószínűleg egy héten belül konzolokra is megérkezik.

A fejlesztők már az elmúlt néhány frissítésben is erőteljesen célba vették a különbző offenzív trükköket és mozdulatsorokat, és ez úgy tűnik tovább folytatódik, hiszen most is hozzányúltak néhányhoz.

Modosították a „Flick Ups” és „Volleyed Chip Shots” mozdulatokat, mert azt szeretnék, hogy több esélye maradjon a védelmeknek. Az első finomítás egyébként az egyik Skill Moves-t, főleg a Rainbow Flick-et célozta meg, miután az Ultimate Teamben az elmúlt hónapokban ez egy kissé erősnek bizonyult. Ezen kívül ismét igazítottak a játékvezetőn is, és ez leginkább félidők végén érződhet majd. Emellett az új javítás eltávolította a Squad Battlest érintő népszerű glitchet is.

A patch legfontosabb újdonságai:

Gameplay

  • Következetesebben mozog a labda, ha egy sikeresen végrehajtott Skill Moves után a levegőbe kerül
  • Kevésbé lesz konzisztens a labda röppályája azokban az esetekben, amikor a Flick Ups mozdulatot közvetlenül egy Skill Moves után hajtják végre
  • Csökkent a Volleyed Chip Shots hatékonysága, ha 10,67 és 16.76 méter közötti távolságból alkalmazzák - 16 méter után már csak fele annyira működik jól
  • Jelentősen csökkent annak a valószínűsége, hogy a játékvezető egy esetleges gólszerzési lehetőség alatt fújja le a meccset
    • Ennek eredményeként a sérülés ideje most valamivel hosszabb ideig tarthat
  • Javították, hogy amikor egy védekező játékos sikertelen szerelést mutatott be, akkor annak a lába - legalábbis egy része - átment a labdán
  • Fixálták, mikor az offline mérkőzések során a kapusok egy adott típusú passzát követően a védekező csapat Mesterséges Intelligenciája nem próbálta meg nyomás alá helyezni a támadó felet a labda visszaszerzése érdekében

Ultimate Team

  • Amikor a Squad képernyőn átváltott valaki a Transfer Market lapra, és a keresési eredményeket listázta, az aktuális ajánlat állapota ikonok nem jelentek meg

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!