A GameStop Story - Saját fegyverével győzte le a Wall Streetet a Reddit népe

A GameStop Story - Saját fegyverével győzte le a Wall Streetet a Reddit népe

A Wall Street shortolói próbáltak nyerészkedni a GameStop bukásán, de végül a Reddit népe mentőakciót indított a játékbolt hálózatért.

Adott egy nemzetközi videójáték bolthálózat, a GameStop, ahol adni-venni, becserélni lehet a fizikai lemezeket. Az online játékpiac természetesen már jóval a járványhelyzet előtt komoly kihívások elé állította a fizikai eladásokat, de 2020 egyfajta kegyelemdöfést is jelentett a GameStopnak, illetve a hozzá hasonló boltoknak. Magánbefektetők mindezt kihasználva, ki akarták véreztetni a GameStopot, de a közösség összefogása révén megmentették a bolthálózatot és móresre tanították a shortolókat.

Értelemszerűen a részvénypiacon nem jegyezték túl magasan a GameStop értékpapírjait, egészen egy új befektető, Ryan Cohen érkezéséig. Cohen több sikeres kereskedelmi láncolattal is rendelkezik, mint a Chewy, vagy a PetSmart.

Cohen érkezése tehát némi bizalomra adott okot a piacnak, amiért a részvények szépen lassan emelkedni kezdtek, de így is többen akadtak, akik inkább arra fogadtak, hogy hosszú távon csökkenés várható. Egy privát befektetési alap shortolást hajtott végre a GameStoppal szemben. A shortolás tulajdonképpen azt jelenti, hogy a befektető arra spekulál, hogy a vállat értéke esni fog a részvénypiacon, még bővebben:

A tőzsdén lehetőségünk van részvények úgynevezett shortolására avagy rövid eladására. Ilyenkor az eladott részvény nem is a miénk, csak kölcsönvesszük azt a brókerünktől, és rögtön abban a pillanatban, amikor ez megtörténik, el is adjuk. Amennyiben az adott részvény ára csökken, úgy újra megvesszük azt, és visszaadjuk a brókerünknek, a két ár közti különbséget pedig eltesszük magunknak. Avagy ha 10 dollárért shortolunk egy részvényt, és az már csak 7 dollárt ér, amikor újra megvesszük, akkor mi 3 dollárral gazdagodtunk az üzleten.

A GameStop árfolyama viszont rohamléptékkel kezdett növekedni, amikor tömegével fogtak részvény vásárlásba. A csökkenésre játszóknak ilyenkor ki kell szállnia a bizniszből, mert így is csak magasabb áron tudják eladni az érdekeltségeiket, ami további növekedéshez vezet. Ennek a logikája az, ha az árfolyam nő, akkor végtelenségig nőhet a veszteségük, ezért ilyenkor visszavásárolják a részvényeket és kiszállnak az egészből.

A mentőakció úgy ment végbe, hogy a GameStoppal szembeni shortolást kiszúrta Wallstreetbets subreddit közössége és úgy döntöttek, megmentik céget, mégpedig azzal, hogy összefognak és nekiállnak hatalmas tételben cégrészvényeket felvásárolni. Ennek hatására órásit nőtt egy GameStop részvényárfolyama, amit az alábbi grafikon jól szemléltet. 

Az eredmény az lett, hogy a január eleji 17 dolláros értékről, 347,5 dollárra emelkedett egy GameStop részvény ára, a shortolók pedig 14,3 milliárd dollárt buktak. Az esetről Elon Musknak is megvolt a véleménye, szerinte ugyanúgy a shortolás egy legalizált lopás.

A következmények persze nem maradtak el, rögtön töröltették a Wallstreetsbets discord csatornáját és a subredditet is privátra állították. Több ingyenes és népszerű kereskedelmi platformon nem lehet már venni GameStop részvényt, amit több amerikai politikus kifogásolt és magyarázatot követelt.

A legmeglepőbb mégis az, hogy nagyobb állami szabályozásokért lobbiznak azok a magánbefektetők, akik korábban mindent a szabadpiacra bíztak volna.

A semmiből jött árrobbanás miatt rengetegen váltak milliomossá egyetlen csapás alatt, mások hatalmasat veszítettek egy-egy rosszul sikerült üzleten. A részvényekkel való kereskedés mindig kockázatot rejt magában, azonban a GME szárnyalása már napok óta tart és ki tudja még, hogy mennyire magasra juthatnak azok, akik csak egyetlen centet is befektettek ebbe az üzletbe.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted jól csinálták a redditezők?

  • 82 %
  • 9 %
  • 9 %
Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések