Drágult Onana kártyája a furcsa, 12 hónapos eltiltást követően

A kapus valódi pályafutásában bekövetkezett törésre szinte azonnal reagált a FIFA 21-ben a FUT piac.

Egy kicsit régebbi sztori utóhatásának aktiválódásáról van szó, miután az Ajax hálóőrét, André Onanát egy október 30-án elvégzett dopping vizsgálaton érték tetten. A 24 esztendős, 18-szoros kamuruni válogatott futballista vizeletében ugyanis furoszemid nevezetű anyagot mutattak ki, amelyet tiltott szernek minősül a labdarúgásban. Ennek értelmében az UEFA 12 hónapra eltiltotta őt, így sem klub, sem nemzetközi mérkőzéseken nem léphet pályára. Az ítélet február 5-étől érvényes.

Az Ajax és a játékos természetesen nem hagyta annyiban az ügyet, és fellebbezést nyújtottak be a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon. A csapat közleményéből egyébként az derült ki, hogy Onana október végén rosszul érezte magát, amire gyógyszert vett be, ám tévedésből egy, a feleségének felírt Lasimac nevű tablettát szedett be. A holland együttes érvelése szerint az UEFA az ítélete ellenére elismerte, hogy a játékosnak esze ágában sem állt csalni, mégis kőkemény büntetést szabtak ki rá.

Ennek hatása pedig a FIFA 21-ben is érződött. A kameruni játékos arany kártyája ugyanis már február előtt is 5-6 ezer coin körül mozgott, ötödikétől viszont megugrott az ára a piacon, és azóta is emelkedik, bár időnként azért visszaesik. Jelenleg ott tart ez a lap, hogy ha valaki meg akarja szerezni, akkor körülbelül 9 ezer coin-t kell érte leszurkolni. Elképzelhető, hogy a következő időszakban ez még feljebb mehet, de azért a brutálisan elszállt árcédulától aligha kell majd tartani.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!