Csapattársat lőni már nem lesz jó móka a CoD játékokban

Csapattársat lőni már nem lesz jó móka a CoD játékokban

Egy harcostársat még le lehet puffantani következmények nélkül, de a következőt már nem érdemes megpróbálni.

Másoktól tanulni vagy átvenni jól működő rendszereket sosem vétek, ha ezzel az adott játékot javítják és fokozzák az élményt. A Rainbow Six: Siegeben már korábban bevezették azt a funckiót, mely a saját csapattársaira vadászó felhasználókat vette célba. A Ubisoft alkotásában ugyanis rendre előfordult, hogy valaki okkal vagy ok nélkül kezdte átküldeni csapata többi tagját a túlvilágra. A francia cégnek is időbe telt, de egy egész jó megoldást találtak erre a jelenségre, ugyanis az első team kill után a játék figyelmezteti a delikvenst, majd minden erre irányuló próbálkozása során a saját karaktere szenved már csak sebzést. Véletlenek megtörténhetnek, és éppen ezért került bele az, hogy nem rögtön büntetik az elkövetőt.

A jó hír az, hogy ezt a rendszert emelik most át a Call of Duty: Black Ops Cold War és a Call of Duty: Warzone párosba, de azért némi változást eszközöltek: itt a második teamkill után aktiválódik az önsebzés, illetve 2 további csapattárs elleni merénylet után egyszerűen a program kihajítja a renitens egyént a meccsből.

A profi mezőny eddig úgy tűnik, hogy élvezik ezt a szolgáltatást, és nagyon pozitív a fogadtatása az újításnak a köreikben, mi pedig csak bízunk benne, hogy további játékmódokba is bekerül majd ez a megoldás. Bár a Modern Warfare kapcsány aligha érdemes arra számítani, hogy a fejlesztők ezzel bővítik majd azt a játékot.

A napokban kiadott update továbbá kisebb-nagyobb hibákat is kijavított, valamint korlátozta az RC-XD használatát a League Play-ben, és szerencsére több exploitot is helyrehoztak vele. A patch teljes tartalmát a hivatalos blogbaj fürkészhetitek át.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!