Visszatérő futballista került be a FIFA 21-be, és övé lett a legrosszabb rating

Visszatérő futballista került be a FIFA 21-be, és övé lett a legrosszabb rating

Ha más nem, hát Mark Wright nevét emiatt biztosan többen megjegyzik majd, hiszen a karrierje alapján kevesen tudnák beazonosítani.

Egyszerre televíziós személyiség és labdarúgó is, Mark Wright különös utat járt be a sportpályafutása során, de úgy tűnik egy hosszú kihagyás után újra profi lehet. Az immáron 34 éves játékos most új szerződést kapott egy League Two-ban (angol labdarúgó-bajnokság negyedosztály) szereplő együttestől, és így az EA Sports a winter update során szép csendben belepakolta a FIFA 21-be is.

De mit is lehet róla tudni?

Ígéretes tehetségnek látszott a 2000-es évek elején, hiszen tinédzserként ő volt egy ideig a Tottenham Hotspur csapatkapitánya a fiataloknál, azonban egy átbulizott nyár végére megromlott a teljesítménye és jó pár plusz kilót is felszedett. Emiatt el is engedték a klubtól. 2005-ben így a Southend United FC-nél kötött ki, de sokáig egyetlen csapatnál sem maradt meg hosszabb távon, hol kölcsönadták, hol váltania kellett. 2006 és 2011 között 8 gárdánál fordult meg, de 2007-ben például egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára. Nem is csoda tehát, hogy gyorsan a félprofik között találta magát, végül a Thurrock elnevezésű csapatból vonult vissza. Legalábbis akkor úgy tűnt. Azóta pedig a TV képernyőjén igyekezett megtalálni a számításait, játszott olyan sorozatokban, mint a The Only Way Is Essex, de műsorvezetője és házigazdája is volt több különböző adásnak.

2020-ban aztán 33 évesen jött a váratlan ajánlat, szerződést kínált neki a negyedosztályú Crawley Town, melyet örömmel el is fogadott. A védő poszton bevethető játékos eddig két találkozón kapott szerepet, a bajnokságban hazai pályán a Harrogate Towntól szenvedtek 3:1-es vereséget, miközben ő bal szélső hátvédet játszott, de az FA Kupa harmadik fordulójában is jelen volt a Leeds elleni parádés 3:0-ás siker alkalmával, igaz csak a meccs végére cserélték be.

A mostani FIFA-ban pedig a winter update részeként került be, és azt hiszem nem csoda, hogy övé az egyik, ha nem a leggyengébb rating a játékba ezek után. Bár számára ez is nagy dolog, hogy a játék része lehet. 47-es ratinggel egyébként még rajta kívül öten rendelkeznek a játékba, de a többiek mind fiatalabbak nála, tehát még simán fejlődhetnek. Emellett kapott egy csillagot a gyengébbik lábára, továbbá a defensive és attacking work-rateje low szintű.

A másik legalacsonyabb értékű Crawley játékos egyébként Archie Davies, ő 53 pontszámot kapott.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!