Ilyet már nagyon rég nem láttunk, megvan a két LEC finalista!

Ilyet már nagyon rég nem láttunk, megvan a két LEC finalista!

Erre azért nem sokan számítottak.

Mióta elindult a rájátszás, két kérdés foglalkoztatja az elemzőket. Mitől indult meg ennyire a MAD Lions csapata, illetve mi történt a G2 gárdájával? Az már a mai elődöntő előtt megvolt, hogy az oroszlánok ott vannak a döntőben és várják, hogy a tavaszi szezon alapszakaszának első és második helye eldöntse, hogy melyikük csatlakozhat hozzájuk. Ezek után a mai mérkőzés összefoglalóját láthatjátok, ha még meg akarjátok nézni a meccset akkor ne olvassatok tovább, mert innentől spoilerveszély van.

Az első meccs már azelőtt eldőlt, hogy a játékosok az Idézők Szurdokába léptek. A G2 túljárt a Rogue eszén és a first pick Seraphine teljesen megzavarta őket. Ezek után Rekkles még a keze közé kapott egy Sennát és ezzel gyakorlatilag megpecsételték a játék kései szakaszát. Már csak el kellett odáig jutni, ami némi botlással, de sikerült és a G2 behúzta az első pályát.

A második fordulóban már nem tudtak ilyen meglepetést okozni, sőt Hans sama Jinx választása inkább meglepte a másik oldalt, hiszen a Lövész kompetitív meccsen még nem hozta a karaktert. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy hozott egy 5/1/5 statot és a végére olyan sebzése lett, hogy senki nem tudta felvennie vele a versenyt. Persze a győzelem érdemei leginkább Insipred és az ő Nidalee választását illeti, hiszen a dzsungeles mindig megtalálta, hogy mit is kéne csinálnia és ez még csak a kezdet volt.

Ha Insipred az előző meccsen idegesítő volt, akkor ezen a meccsen Jankos ledobta az ékszíjat. A Lillia választás már alapból is erős, de amit a Rogue dzsungelese ki tudott belőle hozni az hihetetlen volt. Meg kell említeni Larrsent is, akinek a mid Lucian választása is nagyot ment. Ezzel szemben Wunder és Caps nagyon kikapott. Persze ebben ismét hatalmas érdemei voltak Inspirednek.

Az utolsó meccsen már érződött a G2 frusztráltsága. A meccs előtt már nem volt annyi mosoly, sokkal inkább a koncentráció vette át a helyét. Várható volt, hogy a címvédők megpróbálnak valami váratlant hozni és rámentek a korai és nagyon agresszív játékstílusra. Ez még az első percekben ment is, megvolt a first blood és úgy nézett ki, hogy Inspired is egy kicsit rosszabb helyzetbe került. De aztán jött egy harc a Herald előtt és onnan jött a lejtő. Próbáltak továbbra is menni előre agresszívan, de egyre többször cseréltek előnytelenül. A végére a Rogue már több mint 10 000 arannyal ment és végül egy Baron POwerplay és romokban hevert a G2 bázisa..

Végeredmény: Rogue vs. G2 3-1

Az este során egyedül talán Rekkles volt, aki mindig tudta tartani a lépést az ellenfelével. Wunder az egyik kedvelt célpontja volt az ellenfélnek és Odoamne is sokkal jobban játszott, mint ő. Caps próbált előre menni, de a kulcsfontosságú manőverei rendre befulladtak. Így zárásképpen azt lehet mondani, hogy Rogue megérdemelten nyert, nagyszerűen játszottak és ez csak azt jelenti, hogy holnap nagyszerű meccset láthatunk majd a döntőben, amit természetesen láthattok az Esport2tv csatornán és még nyereményjátékkal is várunk titeket.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!