LoL: Perkz és Zven történelmet írt az LCS-ben

Néhány éve még Európában halmozták a sikereket, most behódolt előttük az LCS.

Átalakult lebonyolítási rendszerben estek egymásnak az LCS legerősebb csapatai a 2021-es Mid-Season Showdownban, azonban a végén beigazolódott a papírforma. Egy ötmeccses szériában, 1-2-ről fordított a Cloud9, a Team Liquid elleni döntő legértékesebb játékosának Perkzt választották. Az LCS-t ezzel az a C9 képviselheti az MSI-on, amelyik csapat óriási meglepetésre nem jutott ki a tavalyi világbajnokságra. A rajongóknak másfél évet kellett várniuk arra, hogy nemzetközi vizeken láthassák kedvenceiket, azonban az ínséges idők hamarosan végetérnek. 

Perkz és Zven történelmet írt

Aki már évek óta követi a profi League of Legends e-sportot, annak nem lehet ismeretlen, hogy egymás oldalán látja harcolni a dán lövészt és a horvát midest. 2016 nyarán a G2 Esports kötelékében EU LCS bajnoki címet ünnepelhettek, majd 2017 tavaszán és 2017 nyarán megismételték ugyanezt a teljesítményt. A két szezon között az MSI-on döntőztek egyet az SKT ellen, azonban nem bírtak el a bombaformában játszó SKT-vel. Fakerék megálljt parancsoltak ekkor Zvennek és Perkznek, de utóbbi 2019-ben leküzdötte a rossz ómeneket és MSI győzelemig vezette a G2-t. Eközben Zven az LCS-ben próbált szerencsét, először a TSM, majd a C9 csapatában. Régiós szinten jól teljesített mindkét gárda ezekben az esztendőkben, de a nemzetközi mezőnyben nem mutathatta meg mire lehet képes, ugyanis nem sikerült a kijutás.

2020 végén bejelentette a C9, hogy Nisqyt Perkz váltja, valamint Licorice helyére érkezik Fudge a következő splitre. A két csere tökéletesen bevált, a tavaszi bajnoki cím csak egy pillanatra volt veszélyben. Ezzel Perkz lett a világ első játékosa, aki LCS, EU LCS/LEC, valamint MSI bajnoki címet ünnepelhetett karrierje során. Zvennel együt megnyerték az európai és az észak-amerikai régiót, erre még sosem volt képes egyetlen duó sem.

Töltsd ki az éves magyar e-sportkutatást és nyerj értékes ajándékot! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted melyik csapat végez jobb helyen az MSI-on?