18

Elmúltál már 18 éves?


/
Hirdetés

BP5 és BEE dominanciával ért véget a TippmixPro CS:GO Masters első fordulója

Bánhatja, aki lemaradt az első fordulóról, de két nap és máris jön a folytatás. 

Hirdetés

Nagy várakozás előzte meg Magyarország első felelős ligarendszerű CS:GO tornáját, a 6 millió forintos összdíjazást kínáló TippmixPro CS:GO Masterst. A hazai CS:GO legjobbjai vághattak neki végül a versenynek, ami a lehető legbiztonságosabb és legprofibb körülmények között zajlik a a HUNESZ független versenybírói felügyelete mellett, az ESEA versenyplatformján. 

Tegnap este már az első forduló mérkőzésein szurkolhattunk a csapatoknak, akik között még nem lehet hosszútávú erőviszonyt felállítani, de a nyitómeccsek már megmutatták, hogy kiknek is sikerült a legjobban a felkészülés és persze, hogy milyen játékot várhatunk majd a csapatoktól.

Mivel mással, ha nem egy jó Mirage-zsal indult volna egy magyar verseny. Magyar versenyre magyar pálya. Nem véletlen azonban, hogy az iTHR a vétó utolsó körében Overpasst rakta ki Mirage helyett. Remekül kezdték a pályát, 6 körös előnyt is ki tudtak maguknak építeni, igaz utána el is pazarolták ezt az előnyt. 0-6-ról 7-8-ra mentette az első félidőt a Linkdown, ami mindenképpen egy szép részeredmény volt. A gondok a pálya második játékrészében kezdődtek, Tishlerék támadásai egyszerűen nem akartak működni, az iTHR habár nem játszott hibátlanul, a legfontosabb helyzeteket, az emberhátrányos szituációkat így is meg tudták nyerni. A 8-7-es félidő után beszúrt még két kört a Linkdown, de az iTHR így is 16-9-re nyerte az alapszakasz nyitómeccsét.

A Budapest Five és a Békéscsabai E-sport Egyesület ötösével pedig egyszerűen nem bírt senki, pedig a BEE felállásában még volt egy apró változás is, remaiN helyett az edzőjük, pmk játszott. Ez azonban semmiben sem gátolta meg őket. 16-3-mal mosták le a szerverről a WiLD-ot, míg torzsiék hasonlóan nagyarányú győzelmet arattak a Lenovo Legion Honvéd fölött. 16-5-re tudott győzedelmeskedni a BP5 Overpasson.

A forduló legszorosabb meccse a Plague és az Illés Akadémia Spirit játékosaihoz fűződik. Itt már Inferno volt a pálya, amit leginkább rmLék támadásai domináltak az első félidőben. Ahogy azt gevve is elmondta, amikor az előttük álló tornáról beszélgettünk, a több éves tapasztalat sok helyzetet megoldott, nem nagyon volt olyan hátrányos kör, amit ne tudtak volna visszafordítani saját javukra.

10 kört tudtak betámadni a pályán, de a nézők legnagyobb szerencséjére, az IAS is fel volt készülve támadókörökből. Szépen zárkóztak a második játékrészben, 12-13-ig is feljöttek Feeederék, a PLG viszont remekül használta a gránátjait, egy molo és egy füst kellett ahhoz, hogy megállítsák az IAS felzárkózását, onnan pedig már nem engedték ki a győzelmet a markukból 16-12-re nyert a Plague Infernon.

A rendkívül jó körarány miatt jelenleg a BEE vezeti a tabellát, de ott van szorosan mögötte a BP5, az iTHR és a PLG is. Magyarország első felelős ligarendszerű CS:GO tornájának következő fordulója csütörtökön, május 6-án kerül megrendezésre, amit persze szintén élőben követhettek majd az esport1tv-n.

Ha szeretnél többet megtudni a TippmixPro és az e-sport kapcsolatáról, akkor kattints ide!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
1 db hozzászólás
  • Janee 1 napja
    asd
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés