Kettős sikerével az MTK az élre ugrott a K&H MNEB HPCL-en

Kettős sikerével az MTK az élre ugrott a K&H MNEB HPCL-en

Már megint egy másik csapat vezeti a tabellát, és a kieső zónában is történtek változások.

A K&H MNEB HPCL FIFA 21 tavaszi szezonjának hetedik játéknapján nem kicsit átalakult az élmezőny, három együttes továbbra is szoros csatát vív, miközben stabilizálódott a középmezőny, illetve a tabelle végén lévő csapatok közül az egyik nagy lépést tett annak érdekében, hogy elkerülje a kiesést.

Az élen állók közül egyértelműen az MTK örülhetett a legjobban a hétvégét követően, hiszen előbb a Honvédot tudták megverni 1:0-ára Batik Gergő szemfüles góljával, majd a nagy rangadót is sikerrel vették a Puskás ellen. Bár egy büntetővel utóbbi együttes jutott előnyhöz, aztán mégis sikerült a hajrában megfordítania a kék-fehéreknek a mérkőzést és ezzel a 6 ponttal élre is ugrottak, mint kiderült. Történt ugyanis, hogy a Puskás magabiztosan legyőzte a DVSC együttesét, mialatt a TrollFoci szintén nem tudta kihasználni a lehetőséget. A LvL Up-ot egy góllal legyőzték, egy hihetetlen kaotikus lövéssorozat végén Humenszky talált be. A ZTE ellen viszont már botlottak, a 27. percben lőtt gólt követően büntetőből tudtak egyenlíteni. A DVSC pedig egy kicsit leszakadt, hiszen a Veszprém ellen sem tudtak sikert aratni, hiába tettek korán előnyre szert, még az első félidőben jött rá a válasz, az eredmény pedig már nem változott.

A középmezőnyből a Genesis szép lassan kiemelkedik és lassan el lehet rajta gondolkozni, hogy akár még nevető sokadik is lehet, mert szépen lopják a távolságot a virtuális dobogósokhoz képest. Most is két győzelmet hoztak össze, előbb a PTE Peactól, majd a LvL Uptól is elhozták a három pontot. A kieső zónában pedig a Grosics ugrott előre hatalmasat, hiszen a Vasas ellen a nagyon fontos találkozón egy góllal ugyan, de jobbnak bizonyultak, majd a forduló legőrültebb meccsén is sikert arattak. A PTE ellen már az első húsz percben 2:2 volt az állás, aztán a hajrá előtt mégegyszer gólt váltottak a felek, majd a látványos találatokat végül a Grosics Alapítvány zárta le, egy újabb kiugratás végén sikerült megszerezniük a győztes találatot. Ezzel a 6 ponttal a 9. helyre jöttek fel, így a három 10 pontos gárda következő fordulói igazán impozánsnak ígérkeznek.

A K&H MNEB HPCL tavaszi szezonjában a hetedik játéknap összes eredménye:

A tabella állása:

A bajnoksággal kapcsolatos további információkért látogassátok meg a HPCL hivatalos weboldalát. A nyolcadik játéknapot május 23-án rendezik meg este 8 órától.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!