A franciáknál most egy török lett április hónap legjobbja a FIFA 21-ben

A franciáknál most egy török lett április hónap legjobbja a FIFA 21-ben

Visszatért a sérüléséből és egy hónapra rá meghódította a Ligue 1 mezőnyét.

Egy fordulóval a francia bajnokság vége előtt a Lille-nek minden esélye megvan arra, hogy megdöntse a PSG uralmát és bajnok legyen a 2020/21-es kiírásban. Legutóbb az együttes 2011-ben hozott össze aranyérmet, majd utána egyszer-egyszer a Montpellier és a Monaconak sikerült még mindez, ezeken kívül viszont a párizsiak uralták a mezőnyt. Egyébként a Lille eddig három bajnoki elsőséget szerzett, és most a Yilmazzal a fedélzeten megvan a lehetőségük a negyedikre is. A török játékos óriási formában játszik, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy áprilisban őt választották a Ligue 1 legjobbjának.

A Besiktastól 2020 augusztusában a Lille-hez igazoló támadó eddig is remekül játszott, de áprilisban még ehhez képest is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Az ebben a hónapban lejátszott négy mérkőzéséből kettőn volt eredményes, ebből egyszer a Metz, majd kétszer a Lyon elleni sikerből vette ki a részét. Utóbbi meccsen egy asszisztot is kiosztott és ezzel nyertek 3:2-re. Egyébiránt a PSG-t is legyőzték idegenben, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megelőzzék riválisukat. Yilmaz esetében pedig fontos megjegyezni, hogy március 14-én tért vissza egy hosszabb sérülésből, és ilyen hamar formába lendült.

A török játékosnak alapból van egy 78-as gold lapja a játékba, de azóta volt már kétszer TOTW is, és ez most így a negyedik verziója. Ez lett egyébként a harmadik legjobb kártyája, ettől csak a FIFA 18 és 19-ben kiadott Team of the Season Yilmaz volt jobb. Ahhoz pedig, hogy bárki megszerezhesse elég egyetlen csapatot összeraknia:

  • Ligue 1 játékosok: Minimum 1
  • TOTW vagy TOTS játékosok: Minimum 1
  • Squad Rating: Minimum 81
  • Team Chemistry: Minimum 80

Nektek hogy tetszik a lapja?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!