Hardver: Megjelent a Razer BlackWidow V3 Mini Hyperspeed billentyűzet

Hardver: Megjelent a Razer BlackWidow V3 Mini Hyperspeed billentyűzet

Aprócska, de mindent tud, amit egy billentyűzettől elvár a felhasználó.

A tavaly debütált Huntsman Mini után a Razer most egy közkedvelt billentyűzetét zsugorította össze, amiből megszületett az igazán kompakt BlackWidow V3 Mini Hyperspeed. Az apróság mérete első pillantásra kicsit zavarba ejtő, de ahogy elkezdi az ember használni, rögtön ráállnak az ujjai minden egyes billentyűre, és olyan érzés, mintha egész életében ezt használta volna. Még nagyobb ujjakkal sem érződik szűkösnek a kisebb felület, munka vagy játék során egyaránt kényelmesen elzongorázhatunk rajta, miközben bőven marad mellette mozgástere egerünknek, vagy hely egyéb asztalfoglaló mütyüröknek. A súlya pont kellemes, ad neki egyfajta masszívságot, és abszolút nem kelt olcsó hatást, minden porcikájából sugárzik a minőség. 

A kisebbik fekete özveny

A BlackWidow V3 Mini Hyperspeed doboza ugyan tartalmaz egy USB-C kábelt is, ha valaki inkább azt részesítené előnyben, viszont a kétféle vezeték nélküli csatlakozási opciónak – Razer Hyperspeed Wireless vagy Bluetooth – köszönhetően szerencsére nem vagyunk a géphez láncolva, ezekkel ráadásul ugyanolyan hatékonyan használhatjuk, bármiféle érzékelhető késés nélkül. Az USB portokkal spórolva a Razer Hyperspeed Wireless több eszköz csatlakoztatását is lehetővé teszi egyetlen vevőegységgel, bár a támogatott eszközök között egyelőre csak a Razer Naga Pro, a Razer Deathadder V2 Pro, a Razer Orochi V2, a Razer BlackWidow V3 Pro, és persze a Razer Blackwidow V3 Mini Hyperspeed szerepel. A Bluetooth-oldalon emellett akár három készülékkel is párosíthatjuk billentyűzetünket, mindössze egy egyszerű gombkombinációval. Készenléti idejét tekintve vezeték nélkül akár 200 óráig is bírja, már ha teljesen nélkülözzük a háttérvilágítást, de még azzal együtt sem kell azon aggódnunk, hogy pár óránként lemerül.

A kialakítás tekintetében a Razer tényleg minden egyes millimétert kihasznált, a vezeték nélküli csatlakozót is stílusosan egy a billentyűzet hátulján található kis zsebbe rejtette. A gyártó a stílusból sem adott alább, megtartva a mutatós Razer Chroma RGB háttérvilágítást, amiből a billentyűk mellett az elején díszelgő Razer logónak is kijutott, szemben a Huntsman Mini egyszerű Razer feliratával. Szerencsére az apróság a nagytestvér mechanikus billentyűit is megörökölte, ráadásul továbbfejlesztett formában, amivel még csendesebbek lettek. Lenyomásukkor ugyanúgy megkapjuk a már ismerős, kielégítően kattogó visszajelzést, viszont közel sem olyan hangerővel, hogy még a szomszédok is azt gondolják, a Gyilkos sorok írónőjének nyomdokaiba akarunk lépni.

A kisebb méret persze megkövetelt bizonyos kompromisszumokat, ebből adódóan pedig sok billentyű alternatív funkciókat kapott. Ez igazából egyáltalán nem tragédia, és pár kivétellel abszolút nem akasztja meg a mindennapos használatot, de amelyik esetleg mégis, idővel még az is megszokható, sőt az FN gombot lenyomva az eszköz a háttérvilágítással ki is emeli, hogy mely billentyűknek van másodlagos szerepe. Szép magyar nyelvünk, vagyis inkább egyes karakterei azért kicsit belerondítanak az összképbe, mert egyes ékezetes betűket sajnos elég körülményes elérni, még ha a BlackWidow V3 Mini Hyperspeed a csatlakoztatáskor rögtön be is áll a magyar nyelvre.

Nem a méret a lényeg

A Razer BlackWidow V3 Mini Hyperspeed mérete ellenére egy teljes értékű, stílusos és igazán minőségi mechanikus billentyűzet, amit csak ajánlani tudok, különösen, ha komolyabb kompromisszumok nélkül szeretnél spórolni egy kis helyet az íróasztalodon. Vezetékkel és vezeték nélkül egyaránt remek élmény használni, bármilyen célra.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

(A cikk eredeti változata a PC Guru oldalán jelent meg.)

Kövess Minket!