Szoftverfejlesztés profiktól: Piacképes tudás az informatika szakos egyetemistáknak

Szoftverfejlesztés profiktól: Piacképes tudás az informatika szakos egyetemistáknak

Komoly üzleti és iparági tudásra tehetnek szert az informatika szakos egyetemi hallgatók a Programozd a jövőd! projekt keretén belül megvalósuló vendégoktatói program égisze alatt.

A Programozd a jövőd! projekt lehetőséget biztosít a vele együttműködésben álló egyetemeknek, hogy a program adatbázisából, az úgynevezettt „oktatói pool”ból piaci szereplőket vendégoktatásra hívjanak meg. Az infokommunikációs szektor leghaladóbb területeivel – például a mesterséges intelligenciával, a szoftverfejlesztéssel, az alkalmazásfejlesztéssel, a programozással, az adatelemzéssel az adatbázis-fejlesztéssel – már az ország 22 egyetemén ismerkedhetnek meg az egyetemisták.

A suIT SOLUTONS Kft. több mint tízéves múlttal rendelkező, bankok és biztosítók, magyar nagyvállalatok és állami megrendelők informatikai igényeinek kiszolgálására szakosodott, szoftver- és alkalmazásfejlesztéssel foglalkozó vállalkozás. A Budapesten és Pécsett működő cég elsősorban egyedi informatikai megoldásokat nyújt ügyfeleinek – vagyis az általuk fejlesztett szoftvereket mindig a megrendelő cég igényeinek és az adott vállalkozás folyamataira szabva készítik el. 

 

A suIT SOLUTIONS Kft. két vezető szoftverfejlesztője, Pintér Tamás és András Zoltán a Budapesti Gazdasági Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen a Programozd a jövőd! projekt vendégoktatói programjának keretein belül informatika szakos hallgatóknak tart előadásokat és gyakorlati órákat. A vendégoktatás a két egyetemen más-más tematikával folyik: míg a BGE-n a gazdaságinformatika szakos hallgatók a programozás alapjaival, annak logikájával és általában a módszertanával ismerkedhetnek meg, addig a PTE-n a suIT SOLUTIONS Kft. munkatársai már a kifejezetten szoftverfejlesztésre szakosodott hallgatókat oktatják, akik a félév során egy saját szoftvert is fejlesztenek. A kurzus keretein belül készült már karatébajnokságot szervező program, moziban használható székfoglaló-rendszer, de több diák próbálkozott a jelenlegi hallgatói adminisztrációs felületekhez hasonló alkalmazások létrehozásával is. Pintér Tamás és András Zoltán azt mondják: gyakran a hallgatók szakdolgozatai is ezeknek a projektmunkáknak a kibővítéséből születnek.  

„Az egyetemi kurzusokon kevesebb idő adódik arra, hogy a hallgatók egy-egy témában elmélyedjenek. Ami igazán fontos, az az, hogy a diákok önállóan, az egyetemi színvonalnak megfelelően megtanuljanak, gondolkodni, programkódot írni-olvasni – hogy ezt már alkalmazni tudják, amikor az első munkahelyükre bekerülnek. A feladatok önálló értelmezését és az alkotást úgyis elsajátítják a gyakornoki program során és a munkahelyeken.” – magyarázza Pintér Tamás. 

 A suIT SOLUTIONS Kft. és a PTE közötti egyébként évek óta jól működő, bejáratott kapcsolat van – a pécsi csapat tagjainak körülbelül 80%-a ennél a cégnél végezte az egyetemi gyakorlatát, később itt is helyezkedett el, a szoros munkakapcsolatot pedig most már a vendégoktatói program is erősíti. Pintér Tamás egyébként azt mondja: az üzleti és az egyetemi szféra összefonódásának köszönhetően a hallgatók jelentős része az egyetem után rögtön jó eséllyel indul a munkaerőpiacon.  

 „Gyakran mondják a hallgatók, hogy sok mindent a mi óráinkon vagy a gyakorlatban értenek meg igazán, hogy ilyenkor, „áll össze” nekik, hogy miért van szükség az egyetemi órákon tanult sok-sok elméleti ismeretre” – teszi hozzá András Zoltán.

A Programozd a jövőd! projekt keretén belül megvalósuló vendégoktatói előadások célja, hogy a leghaladóbb IT-technológiákat az e módszerekben jártas, sikeres cégek mutassák be az egyetemeken. Az „oktatói pool” keretein belül gyakorló IT szakemberek az ország 22 egyetemén tartanak vendégoktatást, így a diákok valós üzleti és iparági példákon keresztül szerezhetnek alapvető ismereteket. A diákokat mindez a további szakmai célok megfogalmazásában is segíti, az előadó cégek képviselői pedig akár saját leendő kollégáikkal vagy megrendelőikkel is megismerkedhetnek a projekt keretein belül. 

Ha pályaválasztás előtt állsz és érdeklődésedet felkeltették az informatikai egyetemi szakok, akkor látogass el a programozdajovod.hu, illetve a felvi.hu weboldalakra és tudj meg többet ezekről a képzésekről! (x)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!