A Man City védője lett az idei PL legjobbja és megkapta az eddigi legerősebb kártyáját

Ruben Diast választották meg az angol bajnokság idei kiírásában a szezon legjobb játékosának, az EA pedig történetének legjobb lapjával jutalmazta.

A Player of the Season (a szezon legjobbjának járó díj) elismerés az 1994/95-ös idénnyel indult útjára, és a majd három évtizedes történetében harmadszor fordul elő, hogy Manchester City játékost tüntettek ki vele. Most rögtön dupláztak a világoskékek, hiszen tavaly Kevin De Bruyne lett a legjobb, idén pedig a csapat középhátvédje, Ruben Diast választották meg.

Ezzel ő az negyedik a sorban a védők közül, akik a Premier League aktuális idényében a legjobb teljesítményt nyújtották. Előtte olyan neveket tüntettek ki, mint Nemanja Vidic (2x), Vincent Kompany, Virgil van Dijk. Cristiano Ronaldo mögött pedig ő csupán a második portugál nemzetiségű, akit ezzel az elismeréssel illettek. A szezon legjobbjáról a 20 klubcsapat kapitánya, valamint egy futballszakértői egyesület szavazott, de végül nem volt kérdés, hogy Diast választják meg idén. A 24 éves játékosnak ez a negyedik idénye a Citynél, és ebből három alkalommal is bajnoki aranyhoz segítette klubját, az idei kiírásban pedig 32-szer lépett pályára és ebből 23-szor győztesként hagyta el azt. Pep Guardiola megszavazta neki a bizalmat, melyet elég jól tett, hiszen a védelem tengelyében az ő jelenlétével egy 15-ös győzelmi sorozata is volt a gárdának, mely a negyedik leghosszabb a PL történetében.

Dias mellett az együttes 15 mérkőzésen még csak gólt sem kapott, és a 32 meccse alatt 35 jó közbeavatkozása volt, 24 sikeres szerelése, 23 blokkolása, és 135 labdaszerzése volt. Ezek a mutatók és a kiváló játéka tehát meghozta számára az első POTS díját, miközben olyan játékosoknál tartották őt most jobbnak, mint De Bruyne, Bruno Fernandes, Jack Grealish, Harry Kane, Mason Mount, Mohamed Salah és Tomas Soucek.

Ennek apropóján az EA Sports is kiadott egy lapot a FIFA 21-ben, ami minden eddiginél jóval jobbnak számít. Dias először a FIFA 18-ban jelent meg, akkor még egy 74-es ezüst verziója volt csak elérhető, majd 3 év alatt ez 81-ig felment. Idén viszont már ez az ötödik kártyája, azonban még a mostani 91-es Future Stars mutatóinál is jobbakat kapott:

Nektek bejön a lapja?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!