100 ezer dollárt jelentett egy játékosnak a 120. percben szerzett gólja

Egy verseny döntőjében az utolsó pillanatok döntöttek, és nem volt kicsi a tét.

Sosem jó gólt kapni, pláne nem az utolsó pillanatokban. Az pedig felettébb érdekes, hogyha így jön össze a döntetlen, viszont a büntetőkre mégsincs szükség, mert a BO2-es formátumban a gólarány számít elsősorban. Ez történt a FIFA 21 Global Series - Xbox One: Europe Playoffs versenyén is, ahol nem csupán az idei világbajnokságra való kijutás volt a cél, hanem 100 ezer dollár is egyben. A fináléba végül a holland Levy és a dán Klenke jutott be. Előbbi az Inter Esports, utóbbi pedig Brøndby IF eSport játékosa. A döntőben aztán nagyon komoly csatát vívtak egymás ellen. Az első találkozót 2:0-ás vezetésről végül Levy nyerte meg 2:1-re. Ez a szépítés pedig nagyon sokat ért ellenfelének, ugyanis a visszavágón nagyon lendületbe jött a fiatal dán, bár a kezdő sípszó után még egy kicsit az öltözőben maradt, így Levy újra vezetéshez jutott. A 0:1-es hátrányt viszont Klenke nem csak ledolgozta, de meg is tudta fordítani. Miután mindkét fél nyert 1-1 meccset, a hosszabbítás következett. Itt pedig úgy tűnt már csak a büntetők dönthetnek az első hely sorsáról, aztán jött egy félpályás labdaszerzés Levytől, majd egy nagyszerű passzjátékot követően egy kényszerítővel tisztára játszotta magát és Neymarral 16 méterről a hosszúba bombázott az utolsó pillanatokban. A 120. perc lejárta után már csak a középkezdésre volt idő, a játékvezető lefújta a meccset, így a 100 ezer dollár Levynél landolt.

Az ominózus gólt alább ti is megnézhetitek:

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Borítókép forrása: https://www.earlygame.com/

Kövess Minket!