Ez a 8 csapat jutott tovább a WSL PUBG első nyílt selejtezőjéről

Számos ismerős arc köszön vissza a mezőnyből, de újoncokból sem volt hiány.

Elkezdődtek a magyar kvalifikációk a World eSports League 2021-es PUBG világbajnokságára, az első nyílt selejtezőt az előző hétvégén tartották. A Magyar E-sport Szövetség Nemzetközi E-sport Szövetséghez való csatlakozásával remek lehetőségek nyíltak meg a magyar játékosok számára, ilyen ez az esemény is, ahol összesen 150 ezer dollárt osztanak szét a résztvevők között.

Az első nyílt selejtezőn résztvevő csapatok összesen 4 mérkőzést játszottak, de mindössze 8-an foglalhattak maguknak egy spotot az érkező zárt selejtezőbe, íme az eredmények.

A PulllUp magabiztos 64 ponttal repült fel a selejtező élére, őket követte a How Do We Look, majd harmadik helyen, nem sokkal lemaradva az ezüstéremről megérkezett a HEET PUBG csapata is. Negyedik helyet foglalta el az EZ4WIN_, majd azonos pontszámmal az 5-6. helyen landolt a comeback time baby és a nem tom te?. Végül pedig 17 és 15 pontokkal a LvLUp_Esport, és az Oh Come On szerezték meg az utolsó továbbjutást érő helyeket.

Az induló squadokban bőven akadnak ismerős nevek, Vantiiról, ROYM3RCURY_-ról, rbbenceről, Prorixről, Fragg3rr-ről és még páran másokról már hallhattak azok a nézők, akik követték a K&H MNEB PUBG versenyeit 2019-ben és 2020-ban. Ha pedig már nézésről van szó, a selejtezőt HULLA_SZiLVA csatornáján lehetett követni, valamint lehet majd a következőt is, ugyanis ezzel még nem ért véget a történet.

A következő szombaton, vagyis július 24-én még egy nyílt selejtező várja a jelentkezőket, ha szeretnéd kipróbálni magad, nevezz még ma a csapatoddal!  

A második nyílt selejtező után július 31-én érkezik a zárt kvalifikáció, ahol minden eldől, ugyanis mindössze egyetlen csapat juthat ki a világbajnokságra, ehhez pedig 5 teljesen mérkőzésen kell majd átverekednie magukat a csapatoknak!

Sok sikert minden indulónak!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!