Hirdetés

Ádáz küzdelem várható a bejutásért az utolsó pontszerző FIFA 21 versenyen!

Néhány játékosnak égetően fontos a jó helyezés a pontok miatt, így egy rendkívül izgalmas verseny következik ezen a hétvégén.

Hirdetés

Egészen elképesztő, de eltelt szinte egy félév, és az eddig lejátszott HUNESZ FIFA Masters selejtezők alatt megannyi játékosnak sikerült már pontot szereznie, ezáltal egyesek már biztosan ott lesznek majd az augusztusi fináléban. Másoknak viszont még a júliusi utolsó zárt selejtezőben nem árt egy jobb helyezés, illetve az új játékosoknak a legjobb kettőbe is be kell jutni az átütő sikerhez. Emellett nem szabad elfelejteni, hogy ezzel még nincs veszve, hiszen lesz majd egy Wildcard torna, hogy amolyan utolsó utáni esélyt adjanak a versenyezni vágyóknak.

Mindenesetre a július 24-én, szombaton megtartandó júliusi, utolsó zárt kvalifikációban úgy tűnik, hogy a bejutott játékosok egy része már csak a felkészülés miatt igyekszik megmérkőzni, miközben egyeseknek az eredmény mindennél fontosabb lesz. Lássuk a mezőnyt:

1. Selejtezőkből bejutott játékosok

Xbox

  • vadicskaoliver
  • MesteRetek11 (Sero)
  • xTrueGunnerx
  • Cselszkii

PS4

  • BarnaMisi123
  • GrislyJam22
  • rapportdoni
  • Peti_01hero

2. Selejtezőkből bejutott játékosok

Xbox*

  • Brandti
  • ManlyDan18
  • hbence17

PS4

  • crmessihd107
  • Gery11_hun
  • Ter-_-dei04
  • Kapitany24

Xboxon vadicskaoliver eddig 80 pontot szerzett, ezért nem árt, ha most is bejut a legjobb négybe biztos, ami biztos. Miközben TrueGunnernek és Cselszkinek szintén az lenne megnyugtató, ha legalább a döntőig menetelnének, mert akkor elegendő pontot szereznének az augusztusi fináléra. ManlyDan ugyanebben a cipőben jár, hbencének viszont csak egy első hely hozná meg ugyanezt a sikert.

A PS4-es mezőnyben a mostaniak közül GrislyJam22 az, aki már összeszedett 140 pontot, valamint crmesshd107, aki szintén 120-nál jár, így nekik nincsen félnivalójuk. A többiekre azonban ádáz küzdelem vár, és a legjobb helyzetben Peti, Terdei és BarnaMisi van, de nekik is legalább egy harmadik hely lenne csak megnyugtató ebből a szempontból.

Egy biztos tehát, izgalmas pillanatokból és ádáz küzdelemből nem lesz hiány, így a 14:25-kor kezdődő magyar közvetítésről sem érdemes lemaradni, melyet most rendhagyó módon az esport1tv-n tudtok majd figyelemmel követni.

*az egyik játékos nem tud részt venni a szombati tornán, de lehet sikerül őt pótolni

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés