Legyen szem előtt - gyerekrajzok a vásznon

Legyen szem előtt - gyerekrajzok a vásznon

Ahol kisgyerek van, esetleg több is, ott nincs olyan, hogy elég írószerszám és elég papír.

Ezzel egyenes arányban születnek a különlegesebbnél, különlegesebb alkotások is.

Nálad mi lesz a sorsa ezeknek a műveknek? Emlékszem, anyukám is megpróbálta megőrizni a gyermekkori rajzaim, amik most az ágya alatt pihennek egy bőrönd alján. Ebben a cikkben olyan megoldásról írunk, amivel miközben megőrzöd a rajzokat, minden nap láthatod is.

Kiállítás a falon

Talán nem is gondoltál rá eddig, pedig miért ne? Legyünk bátran elfogultak a gyermekeinkkel és mutassuk meg büszkén a vendégeinknek, hogy milyen remekműveket alkotnak. Ha már sok rajz gyűlt össze otthon, kezdjük el digitalizálni őket. Ez nem csak azért hasznos, hogy később fotó készülhessen belőle, de így elmentve őket, megóvhatjuk az esetleges sérülésektől vagy elvesztéstől.

Digitalizálni szkenner nélkül

Nem kell profi nyomdai géppark ahhoz, hogy a rajzokból faliképek készülhessenek. Ma már a legtöbb okostelefonra letölthető ingyenes szkennelőprogram. Ezek az ügyes ki programok a telefonunk fényképező funkcióját használva szkennelik be képeket. Egyetlen dologra érdemes figyelni, az pedig a megfelelő fényviszonyok. Ha ez megvan, csak a kép fölé helyezzük a telefonunkat és már mehet is a beolvasás.

Amikor ez megtörtént, kis sarokjelölők segítenek a pontos beállításban, majd dönthetünk, arról, hogyan mentsük el a fájlokat. Lehet színesben vagy fekete-fehérben.

Hogyan tegyük a falra a képeket?

Ha igazi kiállítás hangulatot szeretnénk, ahol megőrizhetjük a kézzel készült hatást, a legjobb választás a vakrámára feszített vászonkép. A vászon egyedi textúrája olyan hatást kelt, mintha arra rajzolták, festették volna gyermekeink a képeket. Ehhez nem kell mást tennünk, csak a gyártó oldalára ellátogattunk és a megfelelő formátumban és minőségben feltölteni képeket.

Ha kedvet kaptál ehhez, látogass el a Vászonkép Szalon oldalára, ahol mindent megtudhatsz a vászonképekről és egy helyen megtalálsz minden hasznos információt az elkészítés folyamatáról.

Hova kerüljenek a vászonképeink?

Igazából nincs erre egy konkrét szabály, mert szinte bárhova. Azokat a rajzokat, amiket a gyerekeink nagyon szeretnek, tegyük az ő szobájukba, ezzel inspirálva őket arra, hogy még többet alkossanak.

Családunkról, otthonunkról szóló rajzos történetekkel dekorálhatjuk a nappalinkat. Minden gyerek szeret növényeket rajzolni, nem csak fákat és virágokat, de közkedvelt alkotásaik a gyümölcsök és zöldségek is, amik remek témák, hogy az ebédlőnk falát díszítsék. Az előszoba falára készíthetünk egy idővonalat is, ahol időrendben haladva tesszük fel a vászonképeket, ahogy nőnek a gyerekek és ahogy változnak a rajzaik. Nagyon jó közös program lehet a gyerekkel közösen kiválasztani és falra tenni az alkotásaikat.

Ezután már csak arra kell figyelni, hogy tudjunk olyan tempóban digitalizálni, amilyen gyorsasággal születnek az újabb és újabb remekművek, hogy vászonra kerülve elfoglalják helyüket a gyűjteményben.

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések