Három új Ikon értékeit fedte fel az EA Sports a FIFA 22-ben

Három új Ikon értékeit fedte fel az EA Sports a FIFA 22-ben

Négy új Ikon is ott lesz a FIFA 22-ben az induláskor, és most közülük hármat megmutatott az EA Sports

Az Ultimate Team mód nem csak azért élvezetes igazán, mert saját maga válogathatja össze az ember a játékosokat és építhet belőlük ütőképes kezdőt, hanem mert a régi legendákat is újra a pályán üdvözölheti. Az Ikonok 2018 óta részei a FIFA-sorozatnak, és a kártyatípus első bemutatása óta jó néhány korábbi szupersztárral lehet rúgni újra a bőrt. Az EA Sports pedig évről-évre arra törekszik, hogy egyre több labdarúgót hozzok vissza az Ikonok közé. Tavaly például David Beckham tűnt fel hosszú idő után a FIFA-ban, hogy csak egy nagyobb nevet említsünk. A FIFA 22 sem fukarkodik majd ezen a téren, hiszen négy új legenda csatlakozik a már eddig is impozáns listához. Ebből hármat pedig fel is fedett a kiadó egy videóban.

Robin Van Persie

Karrierjét a Feyenoordban kezdte, ahol alig volt 18 éves, mikor megnyerte az akkor még UEFA Kupa néven futó sorozatot. Három év után elvitte az Arsenal, ahol igazán kiváló csatárrá ért a fiatal holland. A 2011/12-es szezonban aztán 38 meccsen 30 találatig jutott, és ez lett pályafutásának legeredményesebb éve. Egy évvel ezután már a Manchester Unitedben termelte a gólokat, majd a vörös ördögökkel 2013-ban a Premier League-t is sikerült megnyernie. A válogatottban visszavonulását követően továbbra is ő a holland nemzeti csapat legeredményesebbje az 50 találatával.

Iker Casillas

A Real Madrid történetének legsikeresebb kapusa a spanyol. Egészen elképesztő, de már kilenc évesen, a 90/91-es szezonban tagja volt a királyi gárda utánpótlás együttesének. Olyan meghatározó alakja lett a klubnak, hogy egy ideig még a csapatkapitányi karszalagot is megkapta. 25 év alatt, míg a Real Madridnál szolgált ötször nyerte meg a spanyol bajnokságot, kétszer a spanyol kupát, négyszer a spanyol szuperkupát. Emellett háromszor a Bajnokok Ligája trófeáját is a magasba emelhette, valamint kétszer az Európai szuperkupát is elhódította. Miközben a válogatottal kétszeres Európa, és egyszeres világbajnokká vált.

Cafu

A legendás jobbszélső hátvéd előbb Brazíliát, majd Európát is meghódította játékával. Négy év alatt a dél-amerikai országban 11 címet szerzett a Sao Paoloval, majd néhány esztendő elteltével az olasz ligában kötött ki. Előbb az AS Romát, majd az AC Milánt segítette nagyszerű védő, illetve támadó játékával. A farkasokkal 2001-ben, míg a Milánnal 2004-ben nyerte meg a Seria A-t, utóbbival 2007-ben a Bajnokok Ligájában is a legjobbnak bizonyult. Ekkorra már egész Európa ismerte a Cafu, Maldini, Costacurta alkotta falat, mely betonbiztosnak bizonyult. Cafu egyébként Brazíliában a legtöbb válogatottsággal rendelkező játékos, szám szerint 142-szer öltötte magára a nemzeti szerelést. Hazájával 1994-ben és 2002-ben világbajnoki aranyéremnek örülhetett, egy igazi Ikon.

A negyedik Ikonról egyelőre még nem rántották le a leplet, de hamarosan valószínűleg őt is bemutatják a rajongóknak. Szerintetek ki lehet az?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!