Így változik meg a Team Of The Week promó a FIFA 22-ben

Így változik meg a Team Of The Week promó a FIFA 22-ben

A Team of the Week a játéksorozat egyik meghatározó promója, és most kap egy kevés buffot az új részben.

A FIFA-nak egy ideje a részét képezik a teljesítményalapú promóciók, melybe beletartozik például a hét csapata (TOTW), a mérkőzés embere (MOTM) vagy a hónap játékosa (POTM), a visszajelzések viszont azt tükrözik, hogy az idő előrehaladtával a ratingjeik elmaradnak a várt eredményektől. Annak érdekében, hogy ezek a lapok jobban tükrözzék majd a valóságot, módosítottak kicsit ezen a promóción.

Például bevezetik a Featured Team of the Week itemeket, így a szokásos TOTW boost helyett a kiemelt TOTW lapok nagyobb erősítést kapnak. Főleg az alapból gyengébb lapokat érinti ez majd az indulást követően, hiszen az FTOTW kártyák közé olyanok kerülhetnek, akiknek 80-nál nem nagyobb a ratingjük, illetve nincs más live itemjük (pl.: OTW verzió). Az EA Sports Bellinghemet vette alapul, és rajta mutatta meg, hogy mit is jelent ez a gyakorlatban:

A játékon belül majd egy csillag jelzi a szám felett, hogy egy Featured TOTW verzióról van szó a játékos esetében. Amint az látható minden mutatójában jobb a sima TOTW laptól, de emellett a kiemelt TOTW kártyák továbbra is a szokásos TOTW-elemekként működnek a FUT-ban, ide értve az SBC-ket, csapatkövetelményeket, jutalmakat, az objective követelményeket és a csomagokat. Azt egyelőre nem tudni, hogy a későbbiekben ez miként működik majd, de mindenképpen igyekeztek egy kicsit frissíteni a megszokott dolgokon a fejlesztők, a kérdés már csak az miként válik majd be.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Neked tetszik az új Featured Team of the Week verzió?

  • 33 %
  • 0 %
  • 67 %