Fortnite Leaks: Új játékmódot hozhat idén a Fortnitemares

Fortnite Leaks: Új játékmódot hozhat idén a Fortnitemares

Az idei esemény még jobbnak ígérkezik mint az eddigiek.

Ha közeledik a Halloween akkor az tuti, hogy az idei Fortnite esemény, a Fortnitemares is visszatér. Sőt majdnem pontosan be tudjuk lőni az érkezését, hiszen eddig mindig az volt, hogy az amerikai ünnep előtt két héttel az egyik frissítés közben kaptuk meg. Ez pedig annyit jelent, hogy vagy a 18.20-as vagy a 18.30-as patch lesz az, ahol bepakolják majd.

Az biztos, hogy megint jönnek az új kinézetek és skinek, amik biztos, hogy nagyon rendben lesznek. Az eseményhez kapcsolódó kihívások is tuti előkerülnek majd, azonban idén lehet megint erősebb lesz a dolog, hiszen HYPEX az egyik leaker a következőt pakolta Twitterre.

"Úgy látszik, hogy az idei Fortnitemare nem csak kozmetikai dolgokat hoz. Az Epic dolgozik valamin, valami van ott. Még nem tudom pontosan, hogy mi, amint többet tudok írok róla. Ti mire számítotok?"

A korábbi években az esemény ideje alatt a játékosok átváltozhattak szellemekké és különféle szörnyűséges dolgokat csinálhattak. Kíváncsian várjuk, hogy most mivel rukkolnak elő.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések