Hirdetés

2021 Worlds: Borultak az erőviszonyok a csoportkörök első napján

Mindenképpen javítania kell a kiemelt csapatoknak, ugyanis már csak öt meccsük van hátra a 2021-es Worlds csoportkörben.

Hirdetés

A 2021-es League of Legends világbajnokság főtáblájra bejutott tizenhatcsapat mindegyike képernyőre került a csoportkörök első napján. Több mérkőzésen papírforma eredmény született, azonban elő-előfordult, hogy a gyengébbként számon tartott együttes meglepte erősebb ellenfelét. A mai nap újabb nyolc összecsapással folytatódnak a küzdelmek, 12:30-től üljetek le az esport2tv Twitch csatorna és a lolesports.com oldala elé, utóbbin dropok várnak!

Az első nap három nagy meglepetése

Rögtön a nyitómeccsen összeeresztették az elmúlt két év világbajnokait, a DAMWON KIA és a FunPlus Phoenix játékosait. Hiába a világsztár ötösök, a koreai bajnok lemosta ellenfelét, valódi erődemonstrációt tartottak ShowMakerék. A D csoportban a Gen.G nem remegett meg, simán behúzták az LNG Esports elleni győzelmet, ami a Play-inben mutatott eredmények alapján egyáltalán nem várt fordulatot jelentett. A csattanó a hetedik mérkőzésen érkezett, a Team Liquid koordinált játékkal könnyedén múlta felül az LEC kétszeres bajnokát, az MSI-on elődöntőig menetelő MAD Lions együttesét. Végül mindenképp meg kell említeni, hogy a koreai és az észak-amerikai csapatok kezében több alkalommal megfordult Yuumi, aki rányomta a bélyegét a nyitónapra.

2021 Worlds Group Stage 1. nap eredmények

DWG KIA vs FPX (1-0)

RNG vs PSG (1-0)

FNC vs HLE (0-1)

T1 vs DFM (1-0)

100T vs EDG (0-1)

TL vs MAD (1-0)

RGE vs C9 (1-0)

2021 Worlds Group Stage 2. nap menetrend

13:00 - T1 vs EDward Gaming

14:00 - Rogue vs DWG KIA

15:00 - PSG Talon vs Hanwha Life Esports

16:00 - Fnatic vs Royal Never Give Up

17:00 - Cloud9 vs FunPlus Phoenix

18:00 - 100 Thieves vs DetonatioN FocusMe

19:00 - Gen.G vs MAD Lions

20:00 - Team Liquid vs LNG Esports

Ha nemcsak olvasni szeretsz a LoL-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru adásait!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

(Borítókép: Riot Games)

Szerinted tud-e ma javítani a MAD Lions a Gen.G ellen?

Hirdetés
Hirdetés
1 db hozzászólás
  • DrSynclear 1 hónapja
    Majd rafeszülök a meccsekre, mint celofán a bontott csirkére
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés