A UOL korábbi menedzserét, Romain-t igazolta le először a G2

Nem csak játékos poszton erősít a G2.

Váratlan első igazolással kezdte meg a csapat újjáépítését a G2. Játékos vagy edző helyett egy új menedzsert igazoltak le, méghozzá mindjárt a lehető legjobbat, a UoL-ból ismét Romain Bigeard-ot. A UoL európai hódítása alatt ismerhettük meg leginkább Romaint, az egyik legemlékezetesebb pillanata egyértelműen a G2 elleni döntőben volt, ahol megszületett a LoL esport történelmének legdurvább képe:

A UoL-os korszak után az NALCS-ben játszó OpTic-kal is megpróbálkozott, később viszont úgy döntött, hogy neki Európában van a helye viszont nem egy csapatnál, hanem a LEC-nél. Nagyon úgy tűnik viszont, hogy ez a korszak is véget ér és ezúttal a LEC egyik legnagyobb csapatába, az újraépítés előtt álló G2-ba igazol. Nem kis feladata lesz Romainnak, hisz nem csak 3 világklasszis játékost kell keresnie, de gyakorlatilag a teljes edzői stábot is újra kell építeni. Emellett viszont ha úgy gondolja és csapata döntőbe jut akkor újra nekivetkőzhet a csatának.

A két edző mellett egyébként új analyst-okat is keresni kell, hisz úgy tűnik, hogy Duffman és Luci is elhagyja majd a csapatot, akik eddig a háttérből segítették a G2 munkáját. Sajnos a tavalyi év egyáltalán nem volt sikerekben gazdag, így a váltás elengedhetetlen és fontos volt.

Kíváncsian várjuk, hogy mit talál ki Romain a G2 menedzseri pozíciójában és kit tud a csapathoz csábítani, hogy Európa ismét felvegye a versenyt a keleti gárdákkal.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!