Hivatalosan is a francia ligában folytatja Rekkles a karrierjét!

Hivatalosan is a francia ligában folytatja Rekkles a karrierjét!

Emellett pedig keleten is sorra szabadúszóvá válnak a világ legjobb mid lanerei.

Ahogy azt tegnap nálunk is olvashattátok, szinte nyílt titok volt, hogy a következő szezont a Kcorp-ban kezdi meg majd Rekkles. Ez ma reggel már hivatalossá is vált, az LEC legveteránabb játékosa, jövőre csak a francia ligában és az EU mastersben küzdhet majd.

Ahogy olvashatjátok, összesen 1 millió dollárt költött erre a Kcorp eddig és további 500 ezer eurós fizetést ad majd a svéd sztárnak. Egészen hihetetlen, hogy már a kisebb ligák csapatai is ennyit költenek egy-egy játékosra. Rekklesért mondjuk valószínűleg megéri!

Rekkles kalandjai mellett viszont érdemes Ázsia felé is nézni, ahol egyik napról a másikra érkeztek meg a nagyobbnál nagyobb átigazolási bombák. Először is úgy tűnik, hogy a VB két legnépszerűbb koreai midese, Showmaker és Chovy is szabadúszóvá vált, minden bizonnyal csapatot fognak váltani a következő szezonban.

Mellettük BeryL, Canyon, Cuzz, Deft, Lehends és Bang is szabadúszó vált, hogy kizárólag csak a nagy neveket említsük. Emellett pedig nem tudjuk biztosan, hogy végül kinek és mikor kell bevonulnia a katonaságba, ugyanis természetesen a koreai játékosok mindenféleképpen próbálják ezt kikerülni, hogy addig építsék karrierjüket, amíg elég fiatalok az esporthoz.

Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlíteni, hogy Razork minden bizonnyal a Fnaticban folytatja majd, míg Adam elhagyja a gárdát és a BDS-hez csatlakozik majd. Egészen hihetetlen, de úgy néz ki az idei átigazolási piac még a tavalyinál is jobb, pedig ott Perkz és Rekkles váltása nagyon nagyot szólt!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!