Nem az LEC-be tér vissza Vizicsacsi!

Nem az LEC-be tér vissza Vizicsacsi!

Úgy tűnik, hogy hazánk legsikeresebb játékosa ismét Rekkles ellen szállhat harcba.

Úgy tűnik, hogy nem Rekkles lesz az egyetlen játékos, aki igazi veteránként nem az LEC-ben folytatja karrierjét, de nem is evez más régiók vizeire. Hazánk legismertebb és legsikeresebb LoL játékosa Kiss "Vizicsacsi" Tamás és a MOUZ cseretámogatója Solal “Enjawve” Accary ugyanis a francia ligában, a Gamers Origin színeiben léphet pályára a következő szezontól.

Emellett a csapat szeretné megtartani jelenlegi játékosait Karim “Karim kt” Aubineau-t és Ronaldo “Ronaldo” Betea-t jövőre is. A csapat tavaly csak hetedik lett a bajnokságban így egyértelműen szükségük lesz némi veterán tudásra, emellett pedig Vizicsacsi sem egyből a mélyvízbe lesz visszadobva. Ha pedig kiderül, hogy az évek során nem felejtett semmit, akkor könnyen ismét a LEC-ben találhatja magát a 28 éves magyar top laner.

Igazán meglepő, hogy végül egyre többen kerülnek be a francia ligába, Rekkles és Vizicsacsi érkezésével pedig igazán impozáns csatákat láthatunk majd. Érdemes lehet néha nem csak a legnagyobb ligákat, de az EU Masterst és a francia ligát is nézni néhány izgalmas mérkőzésért.

Szerintetek jó döntést hozott Vizicsacsi?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!