"Showmaker és Chovy úgy elver mindig lane-en, mint egy kóbor kutyát" - Dopa

Dopa őszintén beszélt arról, hogy mi történt pontosan az idei szezonban.

Ahogy azt korábban nálunk is olvashattátok, a koreai solo Q koronázatlan királyának nem sikerült megszereznie egyszer sem az abszolút első helyet a ranglétrán. Mindez nem tűnhet olyan drámainak, hisz ha bent van Challengerben, akkor gond nem lehet igaz? Azért ennyire nem fekete-fehér a helyzet, részben erről, az új mid laner generációról és a saját mentalitásáról beszélt streamen Dopa.

"Egy olyan embernek, aki abból él, hogy játszik, a Challenger nem igazán nagy dolog. Ha valaki megkérdezte az eddig karrieremet, elmondhattam, hogy szezon 3 óta mostanáig minden évben voltam rank 1, ez pedig idén megváltozott. Most már csak azt mondhatom, hogy a 3. szezontól egészen a 10. képes voltam megcsinálni ezt, a 11-ben már csak Challenger lettem" - mondta Dopa. "Ez nem tűnik nagy dolognak, de gondoljatok bele, ha valaki Dia 4, akkor azt mondja másoknak, hogy ő Diamondos, míg ha valaki felment Dia 1-ig, akkor már azt fogja mondani, hogy ő bizony Dia 1, ez a különbség nálam is."

"Mindig azt mondtam, hogy a játékaim száma egyenesen arányos azzal, hogy hol végzek év végén. A LoL egy 5v5 játék, ha pedig minden más ösvény egyenlő a nagy számok törvénye alapján én pedig mindig megnyerem a lane-em, akkor természetes, hogy feljebb kell jussak. Teljesen magabiztos voltam abban, hogy megnyerem a mid lane-t minden meccsen. Mindez a 9. szezonban változott meg Chovy és Showmaker miatt. Ott még sikerült a rank 1 de hatalmas szenvedés volt. Teljesen 50/50 volt, hogy nyerek ellenük vagy sem, már nem tudtam dominálni. Eunaya (koreai Yasuo játékos) és Zoewrap (Koreai Zoe Challenger) elleni meccsek is egyre nehezebbek lettek." - mesélte Dopa

"Ezután jött a 10. szezon és a fele-fele arány még rosszabb lett. Folyamatosan vesztettem Chovy és Showmaker ellen. Chovy ellen 100 meccsből talán egyszer nyertem, míg Showmaker ellen négy alkalommal. Úgy elvertek folyamatosan mint egy kóbor kutyát a lane-en. Korábban az emberek azt mondták, hogy csak azért lehettem első tavaly is, mert addig játszottam sokat, míg a profik nem voltak itt. Ez egyáltalán nem számít, tudtam, hogy én vagyok a legjobb, de most már ez elmúlt. Egyszerűen ki kell mondanom, hogy jobbak nálam és itt változott meg minden. Mert nyerhetsz vagy veszíthetsz, de nem ülhetsz neki vesztes mentalitással egy mérkőzésnek."

Dopa tehát beismerte, hogy Chovy és Showmaker már nem csak a profi szcénában sokkal jobbak mint ők, de már a solo Q istene címet is elvették tőle. Innentől úgy érzi, hogy a Rank 1 lehetetlen lesz neki, mivel nem csak Showmaker és Chovy lett elképesztően jó játékos, az ő mentalitása is megváltozott teljesen, már nem hisz úgy magában mint korábban.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!