16 évesen selejtezőt nyerve lett a magyar fiú a Salzburg Academy FIFA 22 játékosa

16 évesen selejtezőt nyerve lett a magyar fiú a Salzburg Academy FIFA 22 játékosa

Egy veleszületett betegség miatt a valódi futballban nem lehetett karrierje, azonban a virtuális gyepen egészen nagy jövő előtt áll, és persze a FUT csapatát is megosztotta velünk.

Egy újabb fiatal tehetség tűnt fel a horizonton, és bár még csak 16 esztendős, máris nagy tapasztalattal rendelkezik. Raádásul amellett, hogy elképesztően motivált, számos eredménye is van már, miközben a legjobbak ellen tudta megmérettetni magát. Az elmúlt években a következő versenyeken sikerült kiváló helyezéseket elérnie:

  • Stay and Play Cup: 1. hely
  • Domination Scouting Tournament - TOP6
  • Salzburg eAcademy online döntő: 184 indulóból- top8
  • Salzburg eAcademy offline döntő: 1. hely

Miután pedig megnyerte az osztrák együttes által kiírt kvalifikációt lehetőséget kapott, hogy az ő színeikben elinduljon az eBundesligában. Ráadásul nem is csak FUT módban kellett akkor megmérettetnie magát, hanem többféle feladat elé állították, de remekül megoldotta mindet és ő bizonyult a legjobbnak. Raádásul az 5 nyelven beszélő tehetség már be is mutatkozott új klubjában, és a nyitófordulóban a WGS Tirol ellen győzedelmeskedni tudott, és csak a legtöbb pontot begyűjtő Austra Wientől kaptak ki.

Eközben pedig továbbra is az eSport Szombathely együttesét erősíti, és amellett, hogy a hazai tornákon is igyekszik elindulni, csapattársával Jordán Benedekkel 2v2-ben az eClub World Cupon is ott lesznek majd, és igyekeznek kihozni magukból a maximumot. Elbeszélgettünk a fiatal titánnal, és többek között megtudtuk, hogy mikor kezdett el FIFA-zni, milyen események miatt tért át a valódi futballról a virtuálisra, milyen taktikták használ, és még a csapatát is megosztotta velünk.

Kérlek mutasd be egy kicsit magad. Hogyan találkoztál a FIFA sorozattal, a való életben futballozol-e, melyik a kedvenc részed a FIFA-ból?

"Rapport Rodrigónak hívnak, 16 éves vagyok. Magyarországon, Sében élek a testvéreimmel, de Ausztriában: Oberwartban tanulok egy kéttannyelvű gimnáziumban. Az életem a foci! Jelenleg nem futballozom, azonban 4 éves korom óta a Haladásban fociztam, és tavaly hagytam abba. A FIFA-val már jóval korábban megismerkedtem. Az első FIFA-mat, ami a FIFA09 volt karácsonyra kaptam szüleimtől, és bátyámmal játszottam vele még anno PS2-n. A kedvenc FIFA-mnak talán az ideit és a FIFA16-ot mondanám, mivel akkor kezdtem el az Ultimate teamet, és akkor kezdett el komolyabban érdekelni a játék."

Mi volt az a fordulópont az életedben, amikor úgy érezted itt az idő komolyabban foglalkozni a FIFA játékkal?

"Mivel veleszületett szívproblémám van, így csak folyamatos orvosi ellenőrzés mellett focizhattam, és tudtam hogy nem lehet belőlem profi focista. Mindig is érdekelt minden, ami a focival kapcsolatos, így természetes hogy ezzel kapcsolatban kerestem magamnak valamit, először csak szórakoztató időtöltésnek, majd aztán komolyabban kezdtem foglalkozni vele."

Sok esetben azt látni, hogy könnyen hitüket vesztik a játékosok a FIFA kapcsán. Te azonban nagyon motivált vagy, hiszen az eSport Szombathelynél játszol, illetve megnyerted a Salzburg eAcademy toborzó versenyét, így őket is képviselheted majd az osztrák eBundesligában. Miből meríted a motivációd, mi visz előre, mi az ami téged a legjobban fejleszt?

"Mindig kitűzök magamnak célokat, amiket szépen fokozatosan el szeretnék idővel érni, így mindig fenn tudom tartani a motivációm."

Testvéredben is rengeteg a versenyszellem, hiszen a világ egyik legjobb sakkozója. Hogyan hatott ez rád? Megbeszélitek az eredményeiteket, mit tudsz tőle tanulni, esetleg mi az, ami te adsz neki a FIFA-ban látott fejlődéseden keresztül?

"Bátyám Ricsi már viszonylag régen, 8 éve elköltözött otthonról, így az ő nagyszerű sakkpályafutása nem volt olyan nagy hatással rám. De rendszeresen beszélek vele, tartjuk egymással a kapcsolatot és követjük egymás eredményeit. Nem nagyon tudunk egymásnak érdemben segíteni, mivel két különböző sportot űzünk, azonban abban tud jó tanácsokat adni, hogy hogyan őrizzem meg a "hidegvéremet" a stresszesebb, feszültebb helyzetekben."

Ki a kedvenc csapatod? Illetve a FIFA-ban milyen játékosokat és taktikát kedvelsz? Mennyire fontos szerinted a játékban a megfelelő stratégia?

"A kedvenc csapatom a Manchaster United, de sok más csapatot is szeretek ezen kívül. GK: Donnaruma, RB: Hakimi, CB: Kimpembe, CB: Marquinhos, LB: Mendy, CDM: Nkunku, CDM: Fofana, CAM: Mbappe, CAM: neymar, CAM?: IF Vinicius, ST: Ginola. Ez az ingame main taktikám. 4-2-3-1-et preferálom jelenleg a legjobban. Meglehetősen sokat számít a stratégia, illetve hogy milyen gyorsan tudsz alkalmazkodni, mivel mindig azonosulnod kell az ellenfeled taktikájához, és annak megfelelően kell neked alakítanod a csapatodat."

Mesélj egy kicsit a Salzburg által kihirdetett versenyről, mennyire volt erős a mezőny, melyik volt a legnehezebb meccsed?

"Regisztrálni kellett, hogy részt vehessek először is az online selejtezőben. Két napos kvalifikáció volt és mindkét nap 4 ember jutott tovább az offline eventre, amit Salzburgban a Salzburg Arenában tartottak. 90 ratinggel kellett játszani és meg volt adva hogy a Salzburg csapatával kell lenni. Egyenes kieséses rendszer volt, és nekem már az első nap sikerült továbbjutnom. Az offline eseményen nyolcan voltunk, csak a 16-21 éves korosztályból lehetett jelentkezni. Az első nap 90 ratinggel, a Salzburg csapatával kellett játszanunk és különböző tornákat rendeztek. A második napon Ultimate Team volt és egy zsűri segítségével választották ki a győztest. A versenyen kívül még egy stadiontúrára is elvittek minket. Az Ultimate Teamnél könnyebb dolgom volt, mivel viszonylag erős csapatom van, és ezt az előnyt úgy érzem sikerült kihasználnom. Versenytársaim között 2 kiemelt játékos volt, akiknek van csapatuk Ausztriában és szintén indulnak az eBundesligában."

Mi a véleményed a FIFA 22-ről és a 2v2 játékmódról? Az EA mindenképpen ebben szeretne több komolyabb versenyt is rendezni. Jordán Benedekkel, a csapattársaddal mennyire megy már jól a játék? Mit gondolsz az eWorld Cup-os esélyeitekről?

"Idáig tetszik az idei játék. A PS5 szerintem elég jól meg lett csinálva a hypermotionnek köszönhetően.A játék elején felmerülő hibákat nagyjából javította az EA, szóval meg vagyok elégedve az idei kiadással. A 2v2 játékmódot egy jó újdonságnak gondolom, ami igencsak izgalmasnak érkezik. Még nem volt nagyon időnk együtt gyakorolni Benivel, mivel az 1v1-re is nagy hangsúlyt fektetett idén az EA. Főleg a Division Rivals időigényes, és csak nemrég hozták be a competetive módot. Nem akartuk egymás pontjainak számát Division Rivals-szal lerontani. Ha vége lesz az első szezonnak akkor többet fogunk gyakorolni. Szerintem jó páros leszünk Benivel. Jól ki tudjuk egymást egészíteni, azonban nagyon még nem tudok véleményt alkotni, hogy hogyan fogunk szerepelni az eWorld Cupon, mert még nem volt szerencsék olyan sok profi játékos ellen 2v2-t játszani."

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!