Micsoda motiváció, dysarthriaban szenvedő barátjával meglőtték első góljukat a FIFA-ban

Micsoda motiváció, dysarthriaban szenvedő barátjával meglőtték első góljukat a FIFA-ban

Az az öröm és boldogság egészen elképesztő, ami belőlük árad. Fantasztikus képsorok.

Az életrevalók című film talán ismerősen csenghet, már csak azért is, mert nagyjából erre a sztorira hajaz a mostani történetünk.

"Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára. Az elmúlt évek egyik legnagyobb francia filmsikere megtörtént események alapján készült."

Jelen esetben azonban Bradről és Danről van szó, akik elképesztő párost alkotnak, és míg előbbi központi idegrendszeri sérüléssel él (A dysarthria: agyi eredetű betegség /általában bal oldali károsodásra vezethető vissza/, amelynek következményei legfeltűnőbben a beszédben tapasztalható jelenségek.), ami tolószékbe kényszerítette, addig a másikuk egy csupaszív, energiával teli jóbarát.

„Azért, mert valaki tolószékben ül, nem különböztik senki mástól.” – emlékeztette a fiatalokat Cathy Carver, a kerekesszékes klinika specialistája a „Gyere, gurulj velem” című előadásában, és ezek a fiúk pontosan így is próbálnak élni. A két legjobb barát a legtöbbet hozza ki az életből, és élvezik annak minden pillanatát, pedig az egyikük tolószékhez kötve tengeti mindennapjait. Cimborája mégis úgy löki át őt a szökőkutak vízpermetén, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és eközben jót nevetnek az egészenk. Erről meg is osztottak egy videót, ami egészen elképesztő hatást váltott ki az emberekből, a legtöbben csodálják őket, és ámulattal nézik felhőtlen boldogságukat.

Brad és Dan ráadásul FIFA-zni is szeret, és most azt is megosztották, hogy sikerült megszerezniük együtt életük első gólját a játékban.

A játékról tudni kell, hogy az Xbox Co-Pilot nevű kisegítő lehetőségét használják ilyenkor. Brad 2 gombot vezérel - lő és passzol -, a többit Dan végzi el. Remélhetőleg nem csak a mi szívünket melengette át ez a kis történet.

Nagyon Boldog és Békés Karácsonyt Kívánunk minden kedves olvasónknak!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!