Amikor Jota a FIFA 22 miatt majdnem elkésett egy PL meccséről

Amikor Jota a FIFA 22 miatt majdnem elkésett egy PL meccséről

Diogo Jotának vissza kellett lépnie egy FIFA 22-es verseny nemzetközi selejtezőjén, mert kiderült, hogy bajnoki meccse van aznap.

Egy szép napon összejött az, amire azért titkon számítani lehetett, Diogo Jota szinte belefeledkezett a FIFA játékba, pedig várt rá aznap egy Liverpool–Southampton mérkőzés az Anfielden a Premier League-ben. A portugál válogatott játékos ennek ellenélre délelőtt elindult egy tornán, azonban a negyedik körben már abba kellett hagynia a versengést, mivel rájött, hogy máskülönben nem fog odaérni a találkozóra. Ez pont akkor történt, amikor @Lyamooo_ Twitter-felhasználóval kellett volna játszania.

Az interneten közzétett üzenetekből viszont tisztán látszik, hogy a támadó közölte ellenfelével: nem tudja lejátszani ezt a párharcot már.

DiogoJota18' azt mondta:

"Nem tudok játszani, ezért ki kell hagynom a check-int."

Továbbá sok sikert kívánt ellenfelének a továbbiakban. Azt hiszem ezért senki nem orrolhat meg rá, pláne, hogy a délutáni futballmérkőzésen parádésan jól játszott, és kétszer is bevette az ellenfele kapuját. Mókás módon a 24 éves játékos úgy ünnepelte meg az egyik találatát, hogy leült a gyepre és utánozni kezdte miként játszik a PlayStationjén. Amellett, hogy hivatásos labdarúgó, és csillog a pályán, az e-sportot is komolyan veszi, hiszen saját csapat is van Diogo Jota Esports néven, emellett hozott már össze korábban 30-0-ás Weekend Leaguet is. Nemrégiben pedig molnargabo ellen is játszott egy mérkőzést, ahol a magyar játékosnak sikerült nyernie 4:3-ra.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!