Pénteken érkezik a Headliner promó, íme az első csapat!

Pénteken érkezik a Headliner promó, íme az első csapat!

Már ki is szivárogtak az új promó játékosai, mutatjuk kiket nyithattok majd ki péntektől!

Ahogy azt már megszokhattuk a FIFA22-ben, minden újdonságról legalább egy héttel a megjelenés előtt már gyakorlatilag mindent tudunk. Persze ez már sokszor átesett a ló túloldalára és volt, hogy csak egy napja érkezett meg a legújabb promó, mégis mindenki már a jövőhetiről beszélt ami kiszivárgott. Szerencsére ezt már maguk a leakerek is megelégelték és próbálnak minél kevesebbet elárulni, vagy csak az adott napon elmondani, hogy mi érkezik majd. Ezt történt most a Headliners promóval is, ami holnap érkezik meg de csak pár játékosnak tudjuk pontosan a statjait, a nevekkel pedig hétfő estig vártak a legnagyobb szivárogtatók.

Még azt sem tudhatjuk, hogy ugyanúgy működik-e az új Headliners promó, mint a 21-ben 20-ban és 19-ben, az viszont biztos, hogy a fenti nevek lesznek benne a csapatba. Abban is biztosak lehetünk, hogy igen nagy boostot fognak kapni páran, Nkunku, Koulibaly, Van Dijk, Mbappe és Gnabry pedig mindenféleképp használhatóak lesznek a metában, főleg ha később még fejlődnek is. Apropó Mbappe, az ő statjait már biztosan tudjuk, első ránézésre pedig érdemes megkapaszkodni a székükben!

A francia szupersztár alapból 99-es pace-t kap majd, így az esetleges fejlődéseknél valahova duplán kell raknia az EA-nek. Elég csak két TOTW-t szereznie és ott tartunk majd, hogy a dribble-je is vészesen közel lesz a 99-hez, amivel egyértelműen a játék legjobb lapjává válik.

Kíváncsian várjuk, hogy mik a pontos statok és ismét elég-e az is, ha négy mérkőzést megnyer egymás után az adott játékos csapata, vagy csak a TOTW-k számítanak, mint a FIFA 19-ben!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!