Párosítások, időpontok és esélyek - Minden amit a Headliners lapok fejlődéséről tudni érdemes!

Párosítások, időpontok és esélyek - Minden amit a Headliners lapok fejlődéséről tudni érdemes!

Az új promó lapjai a való élettől függenek leginkább, így megmutatjuk kinek lehet a legnagyobb esélye a fejlődésre.

2021 utolsó napján megérkezett a legújabb promó, ami a Headliners névre hallgat. Nem egy nagy újdonságról van szó, akik az előző három évben csak belekóstoltak a játékba tudhatják, hogy a kártyák fejlődésképesek, ehhez pedig csak TOTW szereplések vagy éppen négy győzelem zsinórban szükséges a csapatuktól. Persze mi sem vagyunk jövendőmondók, így az esélyek relatívak maradnak, de úgy döntöttünk, hogy összegyűjtjük nektek a Headliner lapok következő mérkőzéseit, időpontokkal és esélyekkel is megfűszerezve. Érdemes a lista megnézése előtt tudni, hogy csak és kizárólag az adott ország liga meccsei segítségével fejlődhetnek a lapok, tehát a kupa meccsek egyáltalán nem számítanak majd bele az összképbe. Mivel igen sok játékost kell átbeszélnünk, így nem is húznám tovább a szót:

Patrik Schick

Első áldozatunk a csehek egyik legnagyobb reménysége, Patrik Shick, aki már az EB-n is megmutatta, hogy igazi klasszis csatár is válhat belőle. A Leverkusen jelenleg 4. a ligában és nem játszik rosszul. A Union Berlint, a Mönchengladbachot és az Augsburgot némi szerencsével még maguk mögé is utasíthatják zsinórban, azonban a Dortmunddal meggyűlik majd a bajuk. Ettől függetlenül egy csatárról van szó, aki onthatja a gólokat. Ezt pedig az EA szereti, így egy TOTW beválogatásra nagy esélye van, ha már a négy győzelemre vajmi kevés esélyt látunk.

Aaron Ramsdale

Az Arsenal is túl van már az első mérkőzésükön, elsején ugyanis 2-1-re kikaptak a City-től, a következő mérkőzések sem lesznek sokkal gyengébbek, a Tottenham, a Wolvesé a Chelsea is könnyen borsot törhet az ágyúsok orra alá. A 4 győzelem gyakorlatilag elérhetetlen, azonban Ramsdale nagyon jól szerepel mostanában, egy TOTW benne van a pakliban, bár a kapusoknak néha nehezebb dolga van, ha más kollégák is jó teljesítményt nyújtanak.

Antonio Candreva

A Sampdoria is kemény fába vágta a fejszéjét, ugyanis a Napoli otthonába kell ellátogatniuk, ráadásul a Cagliari és a Torino is okozhat némi fejfájást. Emellett Candreva is csak egyszer került be a TOTW-be fél év alatt, könnyen előfordulhat, hogy ez a lap sosem fejlődök tovább.

Ibrahim Sangaré

Két könnyű és két kevésbé könnyű meccs jutott az elefántcsontpartinak és csapatának. Meglepetésre a PSV jelenleg vezeti a ligát, így akár még esélyük is lehet a BL-ben elképesztően jól szereplő Ajax ellen. TOTW-ben még egyszer sem szerepelt a középpályás, ami leginkább azért meglepő, mert novemberben a hónap játékosa lett az Eredivisie-ben. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy a következő hónapokban viszontlátjuk a TOTW válogatásban a bomba formájának köszönhetően, egy fejlődés mindenféleképp kinéz neki.

Giovanni Simeone

A bomba formában játszó fiatalabbik Simeone végre egyáltalán nem kapott rossz lapot az EA-től, és a Verona következő meccsei sem tűnnek rossznak. Az argentin csatárnak akár egy +2 is érkezhet februárra ha sikerül tartania a formát neki és csapatának is.

Luis Diaz

A Porto sztárjának akár +2 is befigyel, hisz ő az első, aki igencsak könnyű négy mérkőzést kapott. A Porto bomba formában van és most verték el kétszer a gyengének nem mondható Benfica-t. Ezúttal pedig kezdésnek az ötödikkel, majd a két liga utolsóval néznek szembe. végül pedig a Maritimoval zárnak. Ráadásul még a TOTW-be is simán bekerülhet Diaz, így egy 89-es lap elé nézhetünk akár már februárban is!

Marcos Acuna

A Sevilla védője az első játékos, akinél már egy kicsit múlt időben is kell beszélnünk, ugyanis tegnap nagy nehezen 1-0-ára sikerült elverniük a Cadizt, ami azt jelenti, hogy már csak 3 meccsre van szüksége a fejlődéshez ennek a bitang lapnak. A statok és a pozíció ne verjenek át titeket, ő a spanyol liga egyik legjobb védekező középpályása a FIFA-ban, csupán csak be kell sakkozni őt a tökéletes helyre. Mivel egy egy szélső védőről van szó, így akár még a TOTW-be is bekerülhet, ezt utoljára november elején tette meg. Acuna lapja +2-vel egy igazi démon, így érdemes odafigyelni a spanyol liga második helyezettjére!

Yannick Carrasco

Az Atletico Madrid szénája az előző hónapokban nem állt túl jól, azonban épp tegnapelőtt sikerült legyőzniük a Rayo Vallecano csapatát. Ezután a Villareal otthonába látogatnak majd, aztán a Valenciat fogadják és végül a Camp Nou-ba is benéznek. A Valencia és a Barca igazi rémálom sorsolás lenne az előző 10 évben, azonban ebben a szezonban mindkét csapat szenved, így akár még mindent is behuzhat az Atleti!

Reece James

A Chelsea sztárja jelenleg sajnos sérüléséből lábadozik, így TOTW-ről szó sem lehet, csapata pedig egyből a Liverpoolal kezdett, ahol nagy küzdelmek árán végül egy X-et sikerült elérniük. Most egy ideig csak kupa meccseket játszik majd a Chelsea, utána viszont a City, a Tottenham és az Arsenal is sorra kerül, márciusig gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával várhatjuk a lap fejlődését.

Téji Savanier

A Montpellier éppen egy négy meccses győzelmi sorozatnál áll, így semmi nem akadályozhatja meg őket, hogy ismét négyet nyerjenek zsinórban. Persze ebben a párosítások is segítenek, egyedül a Monaco elleni párharc lehet nagyon veszélyes Savanier-ékre. A TOTW szerepléseket viszont előszeretettel gyűjti a francia középpályás, így némi fejlődés szinte biztosan érkezik majd neki.

Kalidou Koulibaly

A Napoli sztárja a játék első hónapjában már megszerezte a POTM címet és általánosságban igen jól játszik a Nápoly színeiben. TOTW lapot viszont még nem sikerült begyűjtenie, az első meccsükön pedig egyből a Juventus-szal kezdenek majd, így a négy mérkőzéses győzelmi széria is bajba lehet. Nagy kár lenne érte, hisz már most is hihetetlen lap, érdemes lehet a Napolinak drukkolni majd!

Serge Gnabry

Gnabry egyértelműen a promó egyik meglepetésjátékosa lehet majd, ha tényleg bejön a papírforma és a Bayern mindenkit legyőz. Ráadásul jó esélye van egy TOTW-re is, ami már február első hetében egy +2-t jelentene neki.

Christopher Nkunku

Mi sem bizonyítja jobban Nkunku teljesítményét mint a 7. (!) speciális lapja amit megkap idén. Persze nincs mit tenni az EA-nek, hisz ebből 5 teljesítményalapú kártya volt. Szoboszlai csapattársa gyakorlatilag 4 hónap alatt lett egy 81-es lapból 89-es ami nem kis érdem. Természetesen a TOTW-re mindig esélyes Nkunku, azonban ezúttal a csapata valószínűleg nem nyer majd 4 mérkőzést zsinórban, főleg úgy, hogy ebben a Bayern München is szerepel.

Virgil Van Dijk

A Liverpool védőjénél is ugyanaz a helyzet, mint Reece Jamesnél, a promót egyből egy 2-2-vel kezdte a holland védő, azonban nincs minden veszve. Valamiért akár egy gólért is szeret TOTW lapot adni neki az EA és a Liverpool ligameccsei sem vészesek. Könnyen előfordulhat, hogy akár egy +2 is érkezik majd, ami egyértelműen a játék egyik legjobb védőjévé avanzsálná őt már februárban.

Kylian Mbappé

Mbappe kártyáját természetesen fejlődés nélkül is bármikor elfogadná bárki, azonban a legijesztőbb az, hogy bőven van esélye legalább egy TOTW szereplésre és a négy mérkőzés sem tűnik lehetetlennek. A Lyon és a Lille lehet egyértelműen a legnagyobb falat, de ezt egy PSG szintű csapatnak muszáj lesz behúznia. Ennek köszönhetően akár 95-ös is lehet ez a lap már február második hetében is.

Ezzel pedig végére is értünk az első csapat bemutatójának. Érdemes tehát követni a mérkőzéseket már nem csak a futball szeretet miatt, hanem a kártyák fejlődése okán is. Pénteken jön a Headliners második csapata, kíváncsian várjuk, hogy kik kapnak még ilyen dinamikus kártyát!

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!