Koreában ragadt a fél csapat, rendes kezdő ötöse nélkül indulhat a Cloud9

Koreában ragadt a fél csapat, rendes kezdő ötöse nélkül indulhat a Cloud9

És nem csupán csak pár napról van szó, akár hónapokig ott lehetnek még.

Az elmúlt napokban már megtudhattuk, hogy a C9 új top lanere Park "Summit" Woo-tae nem lehet majd ott a csapat első mérkőzésein az LCS-be a vízum problémái miatt. Sajnos mára már az is kiderült, hogy gyakorlatilag a csapat fele Koreában ragadt különböző okok miatt. A felső ösvényes mellett, Berserker az új fiatal koreai ADC, az új támogató Winsome, az akadémia dzsungelese Malice és maga LS sem jöhet még haza Koreából.

Mindez azt jelenti, hogy gyakorlatilag edző és a koreai játékosuk nélkül kell megkezdeniük a LCS-t. Szerencséjükre talán az első tavaszi szezon nem élet-halál kérdése, ugyanakkor egészen biztosan szeretnének minél jobban összeszokni a maradék két játékossal Fudge-al, aki átvándorolt a középső ösvényre és Blaberrel.

A három koreai játékosnak szokásos módon az USA-ba való belépés okoz akadályt, mint dél-koreai állampolgárok, azonban azt nem tudni, hogy LS és Winsome miért nem tud még visszajönni Los Angelesbe, hisz mindketten amerikai állampolgárok is. Erről viszont semmilyen információt nem osztott meg LS, csupán csak annyit tudunk, hogy januárban biztos nem tudnak majd Amerikába repülni.

Persze mindezzel valószínűleg csak a "Lock-in" tornáról maradnak le teljesen, ahol a koreaiak nélküli ötös valószínűleg Darshan-ból, Blaberből, Fudge-ból, Zvenből és Isles-ből fog állni. Reméljük minél hamarabb sikerül megoldani ezt a problémát, hogy kiderülhessen mégis milyen erős az új C9, vagy ahogy a rengeteg importtal hívják már sokan: Korea9.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!