Nyakunkon a TOTY, kiderült kikre szavazhatunk csatár pozícióban!

Nyakunkon a TOTY, kiderült kikre szavazhatunk csatár pozícióban!

A következő napokban pedig megtudjuk a középpályásokat és a védőket is.

Az elmúlt egy hétben már belekényelmesedhettünk a gondolatba, hogy bizony ismét eltelt egy év és már a különböző hivatalos dokumentumokra is 2022-t kell írnunk. Mindez viszont FIFA berkeken belül csak egyet jelenthet; érkezik az év csapata!  Az éjjel folyamán már el is árulta nekünk az EA Sports, hogy mely támadókat szavazhatjuk majd meg a január 10-én induló voksoláson. Mutatjuk az első 25 játékost:

Ahogy láthatjátok, a szokásos nevek mellett, mint CR7, Messi, Lewandowski és Suárez, jó pár feltörekvő tehetség is helyet kapott. Dusan Vlahovic egészen remek teljesítmény nyújt a Fiorentinaban, Lautoro Martinez mostanra már az Inter alapemberévé vált és Kanada újabb reménysége Davies mellett, Jonathan David is helyet kap az év legjobbjai között. Persze szokásos módon vannak megkérdőjelezhető játékosok, mint Jack Grealish vagy Harry Kane, akik persze remek futballisták de statisztikailag alulmaradnak a többiekhez képest, legyen ennek az oka a sérülés vagy csak rossz teljesítmény.

Mindenesetre holnap kiderül, hogy kik a legjobb középpályások az EA szerint, vasárnap pedig a védőkről is lehull a lepel. Hétfőtől kezdődik a szavazás, amelynek a pontos linkjét még nem tudjuk veletek megosztani, ugyanis még jelenleg is a FIFA21 szavazati oldala él. 

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!