Gyászol a futballvilág: Autóbalesetben elhunyt a 27 éves válogatott futballista

Gyászol a futballvilág: Autóbalesetben elhunyt a 27 éves válogatott futballista

Sajnálatos módon a FUT-ban pedig megint pénzt akarnak ebből csinálni egyesek...

27 éves korában, autóbalesetben elhunyt Ahmet Calik a Galatasaray és a török válogatott volt védője. Jelenleg a török első osztályban a Konyaspor színeiben játszott és éppen Ankarában volt, amikor autójával felborult, a török sajtó pedig képeket is közölt a csúnyán megrongálódott autóról.

Celik két éve volt a Konyaspor játékosa, korábban nyolc alkalommal hívták válogatott szereplésre és a Galatasaray-ban is lehúzott három évet.

Természetesen más élvonalbeli török klubbok is kifejezték részvétüket, azonban sajnálatos módon a halálhírek a FUT világában csak azt jelentik, hogy megint pénzt akar csinálni egy kisebbség a játékos szerencsétlen halálából. Épp emiatt már a FUTBIN nevű oldalon is letiltották a kommentelést és hamarosan valószínűleg a FIFA-n belül is kapunk egy üzenetet, melyben elmondják, hogy hamarosan kikerül a játékból Calik.

Sajnos mindez már tényleg nem az első ilyen eset, hisz Sala 2019-es repülőgép balesete miatt is hasonló dolgok történtek a FUT piacán, és egyre fontosabb lenne valamit kitalálnia erre az EA-nek. Szerintünk senki sem bánná, ha ilyenkor akár üzenet nélkül csak kivennék a játékból a játékost és eladhatatlanná válna.

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések