Nagy meglepetésre Headlinerek nélkül érkezett meg az eheti TOTW

Nagy meglepetésre Headlinerek nélkül érkezett meg az eheti TOTW

Szerencsére viszont egész jó játékosok azért kerültek a kalapba.

Az elmúlt héten ismét kisebb játékosállományból választhatott az EA, már ami a hét legjobbjait illeti. Az angol bajnokságban ugyanis továbbra is jó pár mérkőzést elhalasztanak, ráadásul a kupa miatt a hétvégén nem is voltak mérkőzések Angliában. Épp ezért gyakorlatilag borítékolható volt, hogy a két gólt szerző Theo Hernandez, Nkunku vagy éppen Vinicius Jr. benne lesz a TOTW-ben, hisz remek teljesítmény nyújtottak, gyakorlatilag bármikor máskor is elég lett volna mindez egy speciális laphoz. Azonban jól ismerjük már az EA Sports és a fejlesztők taktikáit, egyértelmű volt, hogy Nkunku és Vini nem kaphat IF lapot, mivel éppen most kaptak Headliner lapot is és ezzel nem keresnének semmi pénzt.

Így hát végül, Theo Hernandez és Marquinhos került bele a hét csapatába mint a legjobb játékos, mellettük pedig Tchouameni is kapott egy újabb speciális lapot a 0-0-ás Nantes elleni meccsért, míg Nkunku 2 gólpasszt és egy gólt osztott ki becserélése után 15 perc alatt. Reméljük jövőhéttől már nem lesznek effajta korlátozások és ha a Lipcse ismét jó teljesítmény nyújt, vele együtt Nkunku is megkaphatja speciális kártyáját, Claussról van Viniről nem is beszélve.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!