"Ennek így semmi értelme!" - Direkt nem kerültek be a TOTW-be a Headliner játékosok?

Akár 10 gólt is lőhettek volna, egyértelmű, hogy az EA nem akarta, hogy fejlődjenek, a közösség pedig kiakadt.

A tegnapi nap folyamán megérkezett a 17. TOTW válogatás, ami ezúttal jóval nagyobb súlyokat hordozott magával mint az eddigiek. Ugyanis az előző két hétben megérkeztek a Headliner lapok, amiknek csak az a lényege, hogy dinamikusak, így pedig a játékosok jó teljesítményével fejlődhetnek, ha csapatuk megnyer 4 mérkőzést egyhuzamban vagy bekerülnek a hét legjobbjai közé. Ez lehetne a játék egyik legizgalmasabb promója, hisz rengeteget kell spekulálni azon, hogy a való életben ki hogyan teljesít majd, így a futball szerelmeseinek van oka még izgatottabb lenni a játék miatt. Ráadásul minderre az EA is rátesz egy lapáttal, hisz direkt olyan játékosokat emelnek ki ebben a promóban, akik eddig is jó teljesítményt nyújtottak.

Épp ezért senkit sem ért meglepetés, amikor rögtön a promó utáni első héten jó pár Headliner játékos lehengerlő teljesítményt nyújtott csapatuk liga meccsein. Christopher Nkunku éppen pihenőidejét töltötte volna a koronavírus fertőzése után a Mainz ellen, amikor is 1-0-ás félidei eredménynél Domenico Tedesco vezetőedző úgy döntött, hogy becseréli egy könnyű győzelem érdekében. Nem is kellett sokat várni arra, hogy a lehengerlő francia középpályás, gyakorlatilag 15 perc alatt eldöntse a mérkőzést. Lőtt egy gólt, kiosztott egy gólpasszt Szoboszlai Dominiknak, majd egyet André Silva-nak is és hirtelen 4-1 lett az eredmény. Ennél jobb teljesítményt igen nehéz nyújtani, a csapatból végül André Silva kapott IF lapot két góljával, talán ez még egy elfogadható döntés lett volna az EA részéről.

A hét során viszont Vinicius Jr. is betalált kétszer a Valencia kapujába, ahogy tette mindezt csapattársa Benzema is. A Real Madrid bombaformában lévő duója gyakorlatilag minden héten szerepel a TOTW-ben, azonban ezúttal mindannyian, sőt az egész Real Madrid kimaradt. Benzema persze két héttel ezelőtt volt benne a TOTW-ben, Vini Jr. viszont Headliner lapot kapott, így vélhetőleg az EA őt is azonnal kizárta, tehetett volna gyakorlatilag bármi azon a mérkőzésen.

Mellettük érdemes megemlíteni Clausst, a Lens fullbackjét, aki adott egy gólpasszt és nem engedett egyetlen gólt sem az ellenfélnek az 1-0-ára megnyert mérkőzésen, emellett pedig a meccs embere is lett. Sajnos viszont ő is Headliner lapot kapott, így az EA Sports őt sem engedhette a TOTW közelébe. Legvégül pedig érdemes még megemlíteni Luis Diazt a Porto szélsőjét aki elengedhetetlen volt egy roppant fontos, 3-2-re megnyert mérkőzésen. Nem csak gólt lőtt és gólpasszt adott, de az egész meccsen kidolgozta a lelkét, hogy 2-0-ás hátrányból felállhassanak és végül nyerhessenek az Estoril ellen. Természetesen ő sem kapott IF lapot.

Elég könnyen észrevehető, hogy miért is akadt ki a közösség minderre, de persze le lehetett volna mindezt nyelni, ha sokkal jobb teljesítménnyel kerülnek be a hét legjobbjai közé más játékosok. Azonban az EA ezzel sem törődött, berakták Marquinhost és Tchouamenit, akik meg sem nyerték a mérkőzésüket, gólt sem lőttek és előbbi még a PSG hálóját sem tudta megőrizni védekezésével.

Sajnos egyértelmű, hogy mire ment ki a játék, a Headliner lapok nem fejlődhetnek azonnal, és valószínűleg a következő hetekben sem nagyon fogják engedni a legjobb játékosoknak, mint Vini Jr. vagy Nkunku. Egyszerű tehát a kérdés, mégis mi értelme a dinamikusan fejlődő lapoknak, ha nem fejlődhetnek csak akkor, ha már sokkal jobbak érkeztek helyettük? A kérdés persze költői, pontosan tudjuk, hogy a pénz ennek is az oka, így remélhetőleg a jövőben már tényleg érkezik egy konkurencia az EA számára, aki sokkal játékosbarátabb mint ők.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!