Női játékos debütálásával indult el a 2022-es tavaszi EBL

Női játékos debütálásával indult el a 2022-es tavaszi EBL

Nyolc csapattal tért vissza a 44 000 eurós összdíjazású Balkán liga, vagyis az EBL!

AUX VS STR

A mérkőzés nyugalmasan indult, majd két-két rajtaütés során elkezdték a csapatok a tényleges harcot, sajnálatos módon az Auxesis Esports veteránokkal teletűzdelt csapata nem tudta felvenni a tempót, azzal a gyors és határozott játékkal amit a Split raider diktált, így hatalmas pofonba szaladtak be az újonnan kvalifikált csapat játékosai.

Rendkívüli debütálás, VPG VS NXK

Maya “Caltys” Henckel, a 19 éves Svéd hölgy, azért is érdemel figyelmet, mindamellett hogy egy remek lövészről beszélünk, mert ő az első olyan profi női játékos a League of Legendsben, akinek sikerült bekerülnie tehetsége és kommunikációs készsége miatt egy ERL ligába. Ez a teljesítmény azt jelenti, hogy Caltys részese a 10 nagy európai régió legjobb játékosainak és tovább bizonyíthatja tehetségét, ezt tegnap el is kezdte több ezer néző előtt a nyitó mérkőzésen, ahol a Nexus KTRL volt Caltys és csapata, a Valiance ellenfele. A mérkőzésen gyilkosságokban hiába volt előnye a Nexus-nak, a Valiance egyértelműen irányította a mérkőzést macro játékuknak köszönhetően. Baron Nashor nélkül tudtak több tornyot is elhozni, majd amikor úgy tűnt egy pillanatra, hogy a Nexus megszerezheti a korábban említett erősítést, a Valiance dzsungeles játékosa Indecision Xin Zhao-val belopta ezt és továbbra is remekül irányították a mérkőzést majd bedöntötték az ellenfelük bázisát.

CZV VS DIA

Többen is megelőlegezik azt, hogy Crvena zvezda Esports csapata lehet az idei bajnok, igaz addig még rengeteg mérkőzést és még a rájátszás során is bizonyítani kell majd a belgrádi székhelyű egyesületnek, de ennek a bizonyítását már hétfő este elkezdték. A játék korai szakaszában kizárólagosan csak macro játékkal már hatalmas arany előnyre tettek szert, és ezt felhasználva úgy választották meg a csata teret a középső szakaszban, hogy a Diamant Esport csapatának keresnivalója se volt ezen a találkozón hiszen 28 perc alatt a földbe lettek döngölve a Crvena zvezda által.

SVJ VS CWE

Két újonc csapat rangadójával zárult az első nap, a Cyber Wolves Esports már a hős választási szakaszban egyértelműsítette azt, hogy ők a korai fázis urai szeretnének majd lenni Leblanc és Lee Sin segítségével, ez sikerült is és már a 20. percben négyezres arany előnyre építkezve várták a folytatást. A következő játék szakaszban megszerezték nem csak a Sárkánylelket, hanem a Baron Nashort is és nagyobb erőfeszítések nélkül ostromolták végig magukat a SOVEJA bázisán.

Minden mérkőzés visszanézhető az esport2tv Twitch csatornáján és izgatottan várjuk a csütörtöki folyatást.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!