Körkép: ezért kellene ingyen megjelennie a FIFA-sorozatnak

Körkép: ezért kellene ingyen megjelennie a FIFA-sorozatnak

Bajban lehet a kiadó ha nem változtat vagy tényleg megdönthetetlen az egyeduralma?

Nem újkeletű dologról van szó, hiszen évek óta megy a vita, hogy a FIFA-sorozatot érdemes lenne-e ingyenessé tennie a kiadónak. Ez a kérdéskör alighanem most mindennél érdekesebb, hiszen felforrósodott az EA Sports talpa alatt a talaj több okból is és talán először a franchise életében komolyabb változtatásokra lesz szükség, ha továbbra is elsőszámú sportjátékot akarnak gyártani.

A videojátékipar egyébként lassan, de biztosan eltávolodik az éves kiadásoktól. Tehát ahelyett, hogy minden évben új játékot dobna ki egy fejlesztő brigád, mint ahogyan azt az Assassin's Creednél vagy CoD-nál látjuk, a kiadók inkább egy folyamatosan frissíthető és ingyenesen játszható modellre törekednek, ezt hívják free-to-play szolgáltatásnak. A sportjátékok viszont ebben az értelemben nagyon le vannak maradva, mivel az olyan címek, mint az NBA, Madden vagy a FIFA még mindig 60 dolláros/eurós áron jelennek meg évről évre. Két dologról azonban nem szabad elfeledkezni: az egyik, hogy a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) még nem jutott dűlőre az EA-vel a licensz kapcsán, a másik pedig, hogy egyre másra ütik fel a fejüket a riválisok a piacon. Oké a Konami majdhogynem kivágta maga alól a virtuális fát, az eFootballra keresztelt újkiadású futball játékuk katasztrófa lett, de még így sem elhanyagolható a jelenlétük (pont az F2P miatt), miközben életjelet adott magáról az UFL (és elvileg 2022-ben meg is jelenik), valamint a Goals nevű csoda is. Az eFootball és az UFL is alapjaiban ingyenesen elérhető címként igyekszik magának megnyerni minél több játékost.

Az elmúlt években egyre inkább szaporodnak az érvek amellett, hogy a FIFA-nak ingyenesen játszhatóvá kellene válnia. Az internetet például évente elárasztják a mémek, melyekben kigúnyolják azokat a játékosokat, akik újabb köteg pénzt dobnak ki a következő epizódra, pedig érdemben nem sok újdonságot tartalmaz a következő számozott kiadás.

Miért történhet meg mindez?

Mert nincs igazi verseny. Egyszerűen – egészen mostanáig – uralták a piacot és nem igazán volt kihívójuk, minden úgy történt, ahogy azt ők szerették volna. Remélhetőleg a mostanában megszellőztetett UFL és GOALS a free-to-play modelljükkel fel tudják kavarni az állóvizet és arra késztethetik az EA Sportsot, amire nem volt még nagyon példa: meg kell dolgozniuk a játékosok bizalmáért. Sokan úgy érzik, hogy egyszerűen nem a skill dönt ebben a játékban, hanem a mikrotranzakciók által összevásárolgatott csapatok jelentik a valódi különbséget, és valljuk be ebben azért van valami. Az EA túlságosan mohóvá vált ezen a téren és szinte semmi más nem létezik számukra, mintsem az Ultimate Team mód elárasztása az újabbnál újabb promókkal, csomagokkal. Az sem véletlen, hogy erre egyre több országban is felkapták a fejüket a politikusok is, ráadásul egyes helyeken már be is tiltották ezt a mechanikát a játékban, mert a vizsgálatok során arra jutottak ez leginkább a szerencsejátékra hasonlít.

Pontosan ezért lenne itt az ideje és mindenki számára ingyenessé tenni a FIFA-t – vagy legalábbis a FIFA Ultimate Teamet. Ebben a módban amúgy is ott a lehetőség, hogy az ember valódi pénzért vásároljon magának csomagokat, tehát bevételük ugyanúgy lenne – nem is kevés, hiszen a játék megvételére szánt összeget megspórolva lehet többet költenének a játékosok –, mint eddig is.

Lassan az is kirajzolódik, hogy a FIFA lehet a futballvilág PUBG-je. A battle royale-ok egyik őse egy olyan formula alapján működött, amelyet a rajongók imádtak, de aztán nem tudta tartani a lépést az olyan címekkel, mint az ingyenesen elérhető Fortnite, Apex Legends vagy a CoD: Warzone. Ugyan évekbe telt, de végül a fejlesztők is belátták jobb, ha ők is F2P-modellre váltanak. A MOBA-k vonalát pedig talán már meg sem kell említeni, hiszen a két legnagyobb képviselője, a League of Legends és a Dota 2 szintén ingyenesen játszható, mégis több, mint egy évtizede sikeresnek mondható és embertelen mennyiségű pénzt hoznak a konyhára.

Ahogy egyre több konkurens nyit a sportjátékok felé is, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a free-to-play verzió az egyetlen módja annak, hogy egy kiadó ne veszítse el a játékos bázisának nagy részét. Az Ultimate Team alapjai már rég megágyaztak a szezonális frissítéseknek és bő egy évtizede nyújt elképesztő szórakozási lehetőséget a hatalmas közösségnek, ennek ellenére növekszik azoknak a száma, akik éheznek az újdonságokra és várják az első számú futballjáték reformját. A FIFA 23 elhozhatja mindezt és reméljük ezt az EA Sports is észreveszi.

Az F2P a játék jövője és itt az ideje, hogy a FIFA is felhagyjon a régi rendszerrel.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!