Jótékonysági streamjében 11 ezer fontért nyitott csomagokat, ennyi TOTW játékos jött belőle

Jótékonysági streamjében 11 ezer fontért nyitott csomagokat, ennyi TOTW játékos jött belőle

Egy neves FIFA streamer nem csak, hogy elképesztő mennyiségű csomagot nyitott ki, de szép összeget gyűjtött egy alapítványnak is.

MattFUTTrading egy egészen különleges streamet hozott össze, ami több szempontból is érdekes lehet. Az egyik, hogy alapvetően jótékonykodni kívánt ezzel az ádásával, ennek apropóján pedig sikerült a közösséggel karöltve 4000 fontot (körülbelül 1 700 000 forint) összegyűjtenie egy rák kutatásért felelős alapítvány javára. A másik, hogy a játékban a Team of the Year promó kapcsán 4500-nál is több csomagot nyitott ki, melyeknek összértéke 11 949 fontot (körülbelül 5 100 000 forint) tett ki, Matt pedig szépen kilistázta milyen szintű kártyákat nyitott. Az összegzéséből tökéletesen kiolvasható, hogy elég nevetséges rendszer alapján működik a FIFA, hiszen alig adott neki olyan lapot, ami tényleg beépíthető lenne ennyi pénzért vagy legalább a piacon egy szép kis summát hozhatna számára.

A 4528 pakkból összesen csak 394 darabot tudna eladni, a fennmaradó 4134 untradeable rajta maradna vagy felhasználhatná újabb SBC-be. Már ez az arány is elképesztő, mármint nem a szó jó értelmében, az pedig csak hab a tortán, hogy ebből a halomból összesen 15 Team of the Year labdarúgót sikerült szereznie. Miközben Base, Mid vagy Prime ikonból 14 jött neki össze, bár a leírása alapján köztük azért akadtak durván jó legendák. Lehet, hogy kidobta neki a játék Ronaldot, Pelét vagy Gullitot, mert akkor megértjük miért is örül ennek ennyire. Egyébként ha azt vesszük alapul, hogy 2000 csomagból 3-4 TOTY-kártya már jó aránynak számít, akkor lehet ez a teljesítmény nem is olyan rossz Mattől.

Mindenesetre csodás teljesítmény, hogy a promó mellett egy nemes cél is szerepet kapott a streamjében, hiszen a jó érdekében mindenféle összefogás sokat jelent.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!