Egy hétre bannolták a FUT csapat neve miatt FIFA 22-ben

Egy hétre bannolták a FUT csapat neve miatt FIFA 22-ben

Az EA Sports nem szórakozott és egyszer csak kiosztott egy komoly büntetést.

Az EA Sportsról sok minden elmondható, ami nem feltétlenül pozitívan értendő, de az, hogy következetes lenne, na az semmiképpen sem. Sok esetben azonnal reagálnak, máskor viszont heteken, hónapokon keresztül semmi. Néha pedig még a legkisebb dolog miatt is képesek elég csúnyán berágni. Alighanem most is ez történt, bár itt inkább arra lehet gondolni, hogy valami mesterséges intelligencia által vezérelt applikáció lehet a ludas, máskülönben érthetetlen a dolog. Egy játékos ugyanis megosztotta a közösséggel, hogy 7 napra bannolták a fiókját, mert az a FUT csapatának a neve, hogy PuyolPantsDown. A közzétett kép szerint jött az üzenet, miszerint megsértette a szabályokat, ezért kiosztanak neki egy egyhetes eltiltást.

A játékos előbb várt volna egy olyan emailt, melyben arra kérik, hogy változtassa meg a nevét, mintsem azonnal kidobják egy hétre. Már csak azért is, mert válaszul az egyik hozzászóló arról számolt be, hogy tavaly reportolt ő is egy személyt, akinek a Napoli logo mellett a FUT csapata Igger volt, ezt pedig vélhetően sértésnek szánta. Az EA viszont erre úgy reagált, hogy ezzel nem tudnak semmit tenni, ugyanis szerintük nincs szó sértésről.

Mindenesetre a dolog tényleg megtörtént, így a játékos 7 napig nem férhet hozzá a fiókjához az csapat elnevezése miatt. Érdekes lesz látni, ha visszaengedik vajon nevet kell majd módosítani vagy a megérdemelt (érdemtelen) büntetést követően játszhat ilyen névvel?

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!