1 milliós összdíjazással elindul a HUNESZ FIFA Masters powered by K&H 2022-es évadja

1 milliós összdíjazással elindul a HUNESZ FIFA Masters powered by K&H 2022-es évadja

Nevezz, győzz le mindenkit a selejtezőben és a nagy fináléban megmutathatod, hogy te vagy a legnagyobb király.

Újabb nagyszerű hír a hazai FIFA játékosok számára, hiszen a remekül sikerült első felvonást követően útjára indul a HUNESZ FIFA Masters powered by K&H harmadik szezonja. Az 1 millió forintos összdíjazású eseménynek nagyjából ugyanaz lesz a menete, mint 2021-ben. Ezek szerint négy hónapon keresztül havi két selejtezőt rendeznek mindkét konzolon, a kvalifikáció 4-4 legjobb játékosa pedig bejut az aktuális hónap zárt döntőjébe. Itt pedig a ranglista alapján a résztvevők pontokat kapnak. A negyedik hónapot követően a pontok alapján a legjobb 6-6 játékos bekerül a fináléba, ahol már a presztízs mellett a pénznyeremény is tét lesz. Őket még további 2-2 játékos egészít majd ki, akik a júliusra tervezett Wildcard selejtezőben szerezhetnek indulási jogot.

Fontos kiemelni, hogy a versenyeken a mérkőzéseket minden esetben az újgenerációs konzolokon kell lejátszani, tehát csak és kizárólag PS5 és Xbox Series X/S platformokon indulhatnak a játékosok.

Az első selejtezőkre az alábbi linken lehet nevezni:

PlayStation 5 március 1. selejtező - Nevezek

Xbox Series X/S március 1. selejtező - Nevezek

Ezeken az oldalakon minden fontosabb információt megtaláltok, de azt talán még érdemes kiemelni, hogy Ultimate Team módban kell összerakni egy csapatot, amivel el lehet indulni a megmérettetésen. A szabályok értelmében egy keretben legfeljebb 1 ICON vagy TOTY játékos lehet összesen. A lebonyolítási rendszer (egyenes kiesés vagy alsó-felső ágrajz) résztvevők számától függ minden egyes alkalommal.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések