Összecsapott az EBL két legjobb csapata a rájátszás első fordulójában!

Izgalmas összecsapásnak lehettünk szemtanúi a felső ágon az EBL rájátszásában.

Hatalmas és végletekig kiéleződő összecsapásnak lehettünk szemtanúi tegnap este az EBL rájátszásának első találkozóján, ahol a Crvena zvezda Esports és a Valiance küzdött meg a továbbjutásért.

Első mérkőzés

A játék korai fázisában ösvényen a Zvezda jobban teljesített, viszont a célpontok megkaparintásában a Valiance bizonyult jobbnak. 30 percen keresztül mindent bezsebeltek és ellehetetlenítették a Zvezdát mindentől is. Paladin és Indecision hibátlanul teljesítettek az első mérkőzésen és az Ősi Sárkányért folytatott harcban ez elég volt, annak érdekében, hogy befejezzék a mérkőzést.

Második mérkőzés

A második felvonásra a Zvezda összeszedte magát és az első 25 percben lévő kontrollnak köszönhetően Baron Nashort szereztek, ezen erősítéssel a Nexust ostromolták már és inne fordult a kocka. A Valiance hősiesen megvédte az épületeit és fordította meg az arany állást. Ezt követően ismételten a Baron Nashor környékén találkoztak a csapatok, viszont itt nem sikerült a bravúr a Valiance-nak és az erősítés megszerzése után a Crvena befejezte a meccset, így döntetlenre módosult az állás.

Harmadik mérkőzés

A Valiance részéről Rifty elképesztő magabiztossággal érkezett és az első 20 percben rajta keresztül folyamatosan tudtak tornyokat hozni. Ezután Goldento4ast és Tsiperakos olyan kulcsfontosságú skirmisheket hozott a zvezda számára, amiből Baron Nashor lett és a hiányos minion takarítással rendelkező kompozíció ellen könnyedén döntötték be percek alatt az összes tornyot.

Negyedik mérkőzés

A harmadik összecsapás után levonta a következményeket a Crvena zvezda Esports edzői stábja, az alsó ösvényen keresztül borzasztóan büntethető a Valiance és ezen terv alapján a kompozíciók is úgy alakultak, hogy a korai szakaszban mindenképpen torony alá érkezhessenek. Ezt több alkalommal is sikeresen alkalmazták Tasteless vezetésével a CZV játékosai és Goldento4ast ismételten hamar megetetve találhatta magát. 24. percben még Baron Nashort szerzett a zvezda és ezen erősítés segítségével 3 percen belül bedőlt a Nexus is.

Az izgalmak csütörtökön folytatódnak 18:00-tól az esport2tv Twitch csatornáján, az Auxesis és a Split Raiders összecsapásával.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!