Netflixes premierdátumot kapott a Peaky Blinders befejező évada

Netflixes premierdátumot kapott a Peaky Blinders befejező évada

Birmingham bandájának utolsó kalandja nyár elején érkezik meg a streaming platformra. 

A Cilian Murphy főszereplésével készülő Peaky Blinders hatalmas sikernek örvend az egész világon és a sorozat lezárásának szánt hatodik évadot nemrég kezdte el sugározni a BBC. A széria utolsó felvonása természetesen Netflixre is érkezik majd, a legutóbbi információk szerint azonban a premierre egészen június 10-ig kell várniuk a platform felhasználóinak.

Az évadban egyébként sajnos már nem láthatjuk Polly Gray karakterét, mivel az őt megtestesítő Helen McCrory színésznő hosszú betegség után tavaly áprilisban elhunyt. A sorozat utolsó két évadát producerként is jegyző Murphy rendkívül megrendült kolléganője elvesztése miatt és korábban azt nyilatkozta, hogy a karakter hiánya érezteti majd hatását az évadban és a főszereplő Tommy útját is végig kíséri majd. A Peaky Blinderstől egyébként nem kell végleg búcsút vennünk a nyáron, mivel kilátásban van már egy mozifilm, amit 2023-ban kezdenek el forgatni. 

Ti várjátok már a sorozat fináléját? 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!