Megvannak a továbbjutók, az EBL tavaszi rájátszásából!

A döntőben csupán az EU Masters Play-in és Group Stage szakasz elosztásáért játszottak a csapatok. 

A rájátszás első fordulójában már találkozott egymással a Valiance és a Crvena Zvezda Esports, itt sima győzelemmel ünnepelte a továbbjutást a szófiai csapat. A szombat este megrendezett döntő, még egyoldalúbbra sikerült mint a korábbi összecsapás.

Első Mérkőzés

A 27. percig a két csapat fej-fej mellett volt az arany tekintetében, viszont a sárkányokat jobban mészárolta a Zvezda, így a Sárkány Lelket jelentő ponton a Valiance-nak muszáj volt kezdeményezni. A kezdeményezés nem úgy alakult, mint remélték a Zvezda tiszta ásszal zárta a harcot és szerezte meg a Baron Nashort és a Sárkány Lelket egyaránt.

Ezután több sikeres ostrom eredményeképpen a Nexust is bedöntötték.

Második Mérkőzés

Az összecsapás második felvonásában, az alsó ösvény körül találta meg a lehetőségeket a mérkőzés elején a Zvezda, több alkalommal is sikeresen büntették Paladin és Tiara duóját, majd ezen előnyt kihasználva a középső ösvényen lehetetlenítették el LMZS-t az ösvényfázistól. A 20. perchez érve a déli folyóban találkozott a két csapat és Wondro eltörölte Rifty-t és Paladint is, ez egy olyan csapat harc győzelem volt a Zvezda számára, aminek eredményeképpen a mérkőzésnek is perceken belül véget vetettek.

Harmadik Mérkőzés

A Valiance elképesztő lendülettel indította a meccset, minden célpontot sikeresen kaparintottak meg több ponton büntették a Zvezdát. A 18. percben Indecision meglátta a lehetőséget Goldento4ast büntetésére, viszont ez nem úgy sült el, ahogy a Valiance szerette volna, kiszolgáltatott pozicióba kerültek és a Zvezda játékosai csak begyüjtötték a gyilkosságokat.

Ezután már semmilyen módon nem tudott beleszólni a mérkőzésbe a Valiance, így a Crvena Zvezda Esports az egyesület történelmében másodjára az EBL bajnoka lett!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!