Mit tud majd a mobilos Siege a PC-s verzióhoz képest?

Mit tud majd a mobilos Siege a PC-s verzióhoz képest?

A fejlesztők célja a Siege-élmény átemelése, ugyanakkor lesznek újdonságok, változtatások is a mobilos R6S-ben.

Múlthéten mutatkozott be a Rainbow Six: Siege mobilos változata, amivel a Ubisoft a PUBG Mobile és a CoD: Mobile babérjaira szeretne majd törni. Felemás fogadtatásban részesült  a program, nem mondhatjuk, hogy az R6S-játékosok eldobták az agyukat az előzetestől, de van még remény a játék számára.

Egyetlen videó alapján kár lenne leírnunk, a megjelenés pedig még távol van. Egyelőre az is benne van a pakliban, hogy ez lesz minden idők legjobb mobilos FPS-e. Ezt az idő eldönti majd, jelenleg abban bízhatnak a játékosok, hogy a fejlesztőknek tökéletesen sikerül átültetnie a PC-s verziót a mobilokra. Lássuk mennyire lesz hasonló a két program, mik azok, amiket már tudni lehet a mobilos Siege-ről.

Az alapok, a játékmenet gerince

Bár a játék címe Rainbow Six Mobile, a Siege-fanoknak nem kell aggódniuk, a program egy az egyben veszi majd át a PC-s Siege játékmenetét. 5v5, bomb defuse, a már jól ismert pályákon, a már jól ismert mechanikákkal, de persze mobilra szabott irányítással. A fejlesztők elmondása alapján mindig is az volt az elsődleges, hogy a PC-s Siege kínálta élményt élhessük át mobilon, így a játékmenet tekintetében semmilyen változtatás nem eszközöltek.

Az Operátorok és képességeik

Az Operátorok oldalán már kilóg a lóláb. A játék indulásakor 10 operatár és 2 pálya lesz játszható, minimális átalakításokkal, melyek elengedhetetlenek voltak a gördülékeny mobilos élményhez. Persze a jövőben rengeteg tartalommal bővül majd a játék, ezekről picit később.

A külcsín

Bár a Ubisoft kiemelten figyelt a hangeffektekre, az animációkra, a fizikára, a grafika nyilvánvalóan megsínyli majd a portolást. A mobilos Siege közel sem lesz olyan szép, mint a PC-s, na nem mintha ott túlságosan optimalizált lenne a játék. Mobilokhoz képest valószínűleg így is mutatós lesz a program és a downgrade miatt talán optimalizáltabb is.

A DLC-k

Végül, de nem utolsó sorban, az extra tartalmak. 10 karakter és két pálya, ez nem túl sok, de ezekkel indul majd a játék. Az idő előrehaladtával valószínűleg már ismert Operátorokkal és pályákkal is bővülhet a Rainbow Six: Mobile, de a fejlesztők kiemelték, hogy a mobilos játék külön kontenttervvel rendelkezik majd. Tehát, ha valami újdonság jön az R6S-be, az nem garancia a mobilos megjelenésre is, ugyanakkor lehet, hogy lesznek olyan tartalmak is, melyek csak a kézieszközökön válnak majd elérhetővé.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Neked tetszett a Rainbow Six: Mobile bejelentő videója?

  • 0 %
  • 100 %