Hamarosan teljes értékű előzetessel jelentkezik a Black Adam

Hamarosan teljes értékű előzetessel jelentkezik a Black Adam

A hírt maga Dwayne Johnson jelentette be közösségi média oldalán. 

A DC-moziverzum rajongói előtt igencsak izgalmas év áll, ugyanis október 21-én érkezik a Dwayne Johnson főszereplésével készült Black Adam mozi, ami a franchise történetében először állít központba egy tipikus antihőst. A projekt előkészületei már 2017-ben megkezdődtek és Hiram Garcia producer úgy fogalmazott, hogy a karaktert egyáltalán nem fogják megpuhítani a közönség kedvéért és egy olyan fickóról lesz szó, akivel ha újat húzunk, szimplán letépi a fejünket. A forgatást egyébként a koronavírus világjárvány kicsit megnehezítette és csak 2021 tavaszán tudtak nekiállni a munkának, az első rövid kedvcsináló viszont viszonylag hamar, már télen befutott. 

A látottak alapján Garcia tényleg igazat mondott és Black Adam valóban egy brutális karakter lesz, amire A Szikla is folyton ráerősít nyilatkozataiban vagy a közösségi médiába kirakott bejegyzéseiben. A színész nemrég egy új képpel jelentkezett Instagram oldalán, melynek leírása szerint a teljes értékű előzetes június 8-án debütál majd. Érdekesség, hogy Johnson elmondása alapján fogadalmat tett, hogy addig nem ül rá a karakter ikonikus trónjára, amíg Adam el nem nyeri annak jogát. 

Sokan most persze kapkodhatják a fejüket, hogy mégis ki a csuda is az a Black Adam? Nos, a karakter alapvetően az ősi Egyiptomban született Teth-Adam néven és a nagy Shazam varázsló őt választotta ki utódjául és az istenek erejének hordozójául, azonban a hősünket elcsábította a temérdek hatalom, megölte fáraóját és úgy határozott, uralkodni fog az egész világon. Látva bajnoka elfajzását, Shazam új nevet adott neki és száműzte az univerzum legmesszebbi csillagára, mindez azonban nem rettentette el Adamet és 5 ezer éven keresztül repült a csillagokon át, hogy visszajusson a földre. Hazaérve a szuperhősök világába csöppen és természetesen szembe találja magát Billy Batson Shazam családjával, a többi pedig már képregénytörténelem. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!