A dizájner végre megmagyarázta miért kapott Val Kilmer Batman jelmeze mellbimbókat

Az egyik legvitatottabb Batman adaptációnak volt egy különlegessége, de mára kiderült miért bővítették Batman ruháját ilyen dizájnelemekkel.

Egy nagyon fura dolog szolgáltat a mai napig is beszédtémát a 90-es években legyártott Mindörökké Batman kapcsán – jó nem csak egy, de ez különösen sokaknak szúrja a szemét –, hiszen abban a részben kapott két bimbót a denevérember jellegzetes ruhája. Sokak szerint már az is problémás volt, hogy az első két epizódot rendező Tim Burtont Joel Schumacher váltotta és így sokkal kevésbé lett sötét tónusú a harmadik felvonás, miközben Michael Keaton helyett Val Kilmer kapta a főszerepet.

A mellbimbók hozzáadása a denevérruhához egyébként már akkor is vita tárgyát képezte, mivel még a Batman alkotója, Bob Kane is tiltakozott ellene, ennek ellenére a Batman & Robinban még hangsúlyosabbá váltak. Sok-sok éven át maga Schumacher vállalta a felelősséget a mellbimbókért, miközben Jose Fernandeznek köszönhette ezt a remek ötletet. Most, a MEL-nek adott interjújában Fernandez végül elmagyarázta a mellbimbók szerepét és megjelenését. Igyekezett tisztázni, hogy semmiféle fétis nem játszott benne szerepet, szimplán a páncélzatot akarta feldobni. Azért ilyen módon, mert a magasabb rangú római légiósok páncélja hasonló motívumot tartalmazott, illetve a képregényekben is részletesebb anatómiai rajzokokat talált, ezért megpróbálta ötvözni ezt a két dolgot:

"Val Kilmer ruháján a Batman Foreverben az egyik kiegészítés, melyet én tettem hozzá, azok a mellbimbók ábrázolása. Ez nem egy fétis volt számomra, inkább a római páncélok vezérelték – melyet a légiósoknál is lehetett látni. A képregényekben pedig a szereplők mindig úgy néztek ki. mintha meztelenek lennének, és szimpla festékszóróval oldották volna meg a ruházatukat – az egész az anatómiáról szólt, és én nagyon szeretem az anatómia témakörét. Nem tudom pontosan, hol járt a fejem azon a napon, de erre tisztán emlékszem. Viszont fogalmam sem volt, hogy a végén ekkora visszhangot okoz majd ez a kis dolog."

Ezzel Fernandez alighanem meg tudta magyarázni és remélhetőleg tisztázza a Batman-franchise egyik legnagyobb rejtélyét. Mivel Catwoman (Michelle Pfeiffer) latex macskaruhája a Batman visszatérben egyértelműen BDSM ihletésű volt, érthető, hogy a nézők a mellbimbókkal tarkított jelmezt egy másik fétis ihlette dizájnnak tekintették.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!