LoL: Újabb klasszikus hős kap egy kisebb változtatást

LoL: Újabb klasszikus hős kap egy kisebb változtatást

Kitjét tekintve nem sokat változott a kezdetek óta a játék egyik első hőse, a shurimai kincsvadász. Azonban népszerűsége sokat esett, ezért a Riot most hozzányúl.

A Riot Games bejelentette, hogy a korábbi sikeres változtatások után újabb hős került a látókörükbe, aki némi frissítést igényel. Ő pedig nem más, mint a Viadal Úrnője, Sivir. A shurimai kincsvadász egyike volt az elsőként bemutatott hősöknek, és 2009 óta nem sokat változott a kitje.

Azonban a közelmúltban több sikeres frissítést is eszközölt a Riot többek között Taliyahn, Olafon vagy épp Swainen, és most úgy döntöttek, hogy egy újabb elhanyagolt hősnek van szüksége némi törődésre.

Hogy mennyire elhanyagolt Sivir, jól jelzi a választási aránya. A világon platinum és afölött mindössze 1,7%-ban választják, ez a második legkevesebb az ADC-k között. De a profik között sem tündököl, az elmúlt két és fél évben mindössze 29 alkalommal választották az LCS, LCK, LPL és LEC régiókban.

Az is tény, hogy jóval kevésbé látványos és összetett, mint az utóbbi időben megjelent lövészek (Zeri vagy Aphelios például).

Mi változik?

„A nagyobb cél az az, hogy ismét hatékonnyá váljon rajta a crit build. Szeretnénk, ha magasabb DPS-re lenne képes, még ha ezért fel kell áldoznunk a „hasznosságából.” Minden egyes képességén szeretnénk valamennyit módosítani. De egyiket sem fogjuk lecserélni, így nem kell egy teljesen új hőst megtanulni.”

A fejlesztők máris kizártak néhány változtatást: megtartja az 500-as alaptámadás-távolságát, hogy a Riotnak nagyobb mozgásteret adjon más képességeinek buffolásában. Sivir ikonikus Spell Shieldje is viszonylag változatlan marad. Azonban ennél részletesebben még nem árulta el a Riot, hogy a változtatások mit tartalmaznak majd.

Azt sem tudni egyelőre, hogy mikor kerül be a változtatás az éles szerverekre.

Te szoktál Sivirrel játsznani?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szoktál Sivirrel játszani?

  • 5 %
  • 14 %
  • 45 %
  • 14 %
  • 23 %