Amit a különböző kamraszekrényekről tudni érdemes

Amit a különböző kamraszekrényekről tudni érdemes

Ahány ház, annyi szokás, szoktuk mondani, ami a lakberendezésre, a különböző otthoni megoldásokra fokozottan igaz.

A mai napig nagy küzdelem van a kamra és a kamraszekrények között, hogy éppen melyik a jobb megoldás, pedig a legtöbb érv az utóbbiak mellett szól. Sokkal több előnye van egy kamraszekrénynek egy átlagos kamrához képest, valamint még praktikusabb és esztétikailag is jobb élményt nyújt.

Hol érdemes kezdeni?

Alapvetően a lakberendezésben úgy gondolják, hogy a kamraszekrények egyértelmű előrelépést jelentenek az átlagos kamrákhoz képest. Ezt mutatja az is, hogy rengeteg változatot lehet elérni a piacon, elég megnézni a VasalatWebshop kamraszekrény kínálatát. Ha úgy döntünk, mi is a kamraszekrényt használók táborát szeretnénk erősíteni, akkor érdemes ott kezdeni a tervezést, hogy számításba vesszük a konyhánk méretét, a főzések gyakoriságát, valamint hogy hány személyt kell ellátnunk. Ezek a szempontok mind befolyásolják, hogy végső soron milyen és mekkora kamraszekrényre van szükségünk.

Ehhez még hozzájön az is, hogy tisztázzuk, mennyire szoktunk előre bespájzolni, azaz inkább halmozzuk az élelmiszereket, akár egész hónapra bevásárolunk egyszerre, vagy maximum csak pár napra elegendő élelem van mindig otthon, és inkább mindig a kedvező árazást tartjuk szem előtt.

Takarítsunk meg értékes négyzetmétereket

Egy átlagos kamrában gyakran van járófelület és be tudunk lépni, hogy szétnézzünk, ezzel szemben egy kamraszekrény sokkal inkább helytakarékos, ami egy kisebb lakás esetében különösen előnyös, mivel értékes négyzetmétereket tudunk így másra használni. Továbbá nincs szükség hozzá plusz válaszfalra, beltéri ajtóra és polcok felfúrására, amivel még költségeket is spórolunk, ha a kamraszekrényt választjuk. Mind családi házakba, mind kisebb lakásokba tökéletes választás, ami még a konyha megjelenéséhez is tud illeszkedni. További előny egy jól megtervezett kamraszekrény esetében, hogy a hátsó polcokat is könnyedén elérhetjük, így a teljes rendelkezésünkre álló tárolólehetőséget ki tudjuk használni, ami egy konyhában aranyat ér.

Milyen megoldások érhetőek el?

Több prémiumminőségű gyártó is képviselteti magát jobbnál jobb megoldással a piacon. Elsőként ott vannak a cseh Strong kamraszekrények, amelyek már készen, szettbe rendezve érkeznek, és golyós síneken mozgó, állítható kerekének köszönhetően 80 kg-ot is képes elbírni. Az egyik legmodernebb megoldást a Vibo kamraszekrényei nyújtják, amelyek többféle méretben érhetőek el, és sínmozgásos mechanikával rendelkeznek, sőt, itt a szetteket mi magunk is összeállíthatjuk. Ezenkívül még érdemes megemlíteni a Kesseböhmer, Tandem és Dispensa kamraszekrényeket, amik kivétel nélkül stílusos megoldást nyújtanak a tárolásra. A hangsúly a kiválasztás során mindegyik esetében az alapos tervezésen van, bátran kérjünk tanácsot az ezzel foglalkozó vállalatoktól.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések