Tudományosan fantasztikusnak ígérkezik Jordan Peele új filmje, a Nope

Tudományosan fantasztikusnak ígérkezik Jordan Peele új filmje, a Nope

A különlegesnek tűnő alkotás augusztus 18-án kerül a magyar mozikba. 

A humoristából lett író/rendező Jordan Pelee a 2017-es Tűnj el! filmmel robbant be igazán a köztudatba, ezt követte 2019-ben a Mi című kisköltségvetésű horror, ami zseniális égköve lett a manapság már csak ijesztgetésből és kaszabolásból álló műfajnak. A szakember szerencsére újra lehetőséget kapott az Universal Picturestől egy saját mozira, ráadásul a büdzsét is közel 70 millió dollárra emelték, így született az augusztusban érkező Nope, vagyis Nem. Az eddig kijött előzeteseket nemrég a hazai forgalmazó közzétette magyar nyelven is, így íme egy kis kedvcsináló a ránk váró borzongáshoz. 

Az alaphelyzet egyébként pofon egyszerű, adott egy békés család, akik lovakat tartanak és idomítanak be, egy este azonban a családfő szörnyű halált hal egy égből leeső tárgytól. A férfi gyerekei, a Daniel Kaluuya által alakított OJ és a Keke Palmer Emeraldja elhatározzák, hogy utána járnak a rendkívül különös meteorológiai eseménynek, így felfogadnak egy dokumentumfilmest és egy kütyü specialistát, hogy tetten érjenek egy rendkívül furcsán viselkedő felhőt, ami egy hátborzongató objektumot rejt magában. 

A film előreláthatólag augusztus 18-án debütál az itthoni mozikban, viszont a tengerentúlon már láthatták a szerencsések és a kritikusi visszajelzések szerint Peele ismét nagyot alkotott. A Rotten Tomatoes oldalán például 81%-on áll a Nope, szóval a horror rajongónak érdemes lesz ránézni. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!