Hideo Kojimát is lenyűgözte egy magyar rendező filmje

Hideo Kojimát is lenyűgözte egy magyar rendező filmje

Most jutott el egy remek magyar alkotás Japánba, Hideo Kojima pedig azonnal megnézte, majd nagyon jó véleményt alkotott róla.

Van némi kapcsolat a film és a Kojima nagyszabású, ámbár megosztó játéka, a Death Stranding között, talán ezért sem véletlen, hogy a megtekintése után bátran ajánlja mindenkinek a videójáték-producer.

Kezdjük ott, hogy minden jó érzés azt látni, ha egy honfitársunk nemzetközi sikereket ér el és ezáltal felfigyelnek az alkotására. Többen voltak már korábban is, akik Hollywoodban is meg tudták vetni a lábukat. Gondoljunk csak Antal Nimródra, akinek a Ragadozók filmet köszönhetjük vagy Mundruczó Kornélra (Pieces of a Woman), esetleg Rév Marcellre (Eufória). A mostani film kapcsán viszont Enyedi Ildikó nevét érdemes megemlíteni, a forgatókönyvíró-rendező korábban már olyan produkcióknál működött közre, mint a Terápia sorozat vagy az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című film. Most viszont A feleségem történetével került a reflektorfénybe, miután Kojima elismerését fejezte ki a filmmel kapcsolatban. Ez a sztori a Füst Milán által elkészített regényén alapul, miközben a főszerepben azt a Léa Seydouxot láthatjuk, aki a Death Strandingben Fragile-ként jelent meg.

A film egyébként nem mostani, hiszen már a 2021-es Cannes-i Filmfesztiválon bemutatták, viszont Japánban csak most vált elérhetővé. Kojima pedig nem volt rest, rögtön meg is nézte, majd Twitteren megosztotta, hogy Ildikó alkotása és Léa játéka is nagyon tetszett neki és bátran ajánlja mindenkinek a megtekintését.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések